Vágólapra másolva!
Május második felében hirdet ítéletet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a Győri ETO FC ügyében: az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) két évre kizárta az európai kupákból a zöld-fehér klubot, amely a CAS-hoz fordult.

A Rába-parti egyesület hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint a CAS pénteken tanúként hallgatta meg Lausanne-ban Klement Tibort, a Győr ügyvezető igazgatóját, Gertner Zoltánt, a magyar szövetség (MLSZ) adminisztrációs igazgatóját, Gudra Tamást, az MLSZ gazdasági igazgatóját, valamint Szabó István független könyvvizsgálót. Ezután a győriek által felkért spanyol Juan de dios Crespo Perez védőügyvéd beszédére került sor.

"A benyomásaimat nem szívesen osztanám meg, mert még félrevezetők lennének" - mondta Klement a tárgyalás után. "Sok mindent a helyszínen sem lehetett leszűrni a bíróság magatartásából. Egy tényt közöltek velünk a tárgyalás végén, hogy május közepéig írásban értesítenek bennünket a határozatukról. Egyelőre nem tehetünk mást, mint várjuk a döntést."

Az ítéletet május második felében meghozó CAS háromtagú testülete - a Győr közleménye szerint - választott bíróság, amelynek egy-egy tagját az UEFA, illetve a Győri ETO FC jelölte.

Az UEFA fellebbviteli bizottsága korábban két évre - de legfeljebb egy részvételre - kizárta a Győrt az európai kupasorozatokból, valamint helybenhagyta az első fokon kiszabott 50 ezer eurós pénzbírságot. Az UEFA szerint a magyar együttes úgy játszott az Európa Liga 2010/11-es selejtezőjének 1., 2., 3. és utolsó, 4. fordulójában, hogy nem felelt meg mindenben a szövetség licenckövetelményeinek. A testület úgy vélte, a 2009. december 31-én lejárt tartozási kötelezettségének a Győri ETO FC nem tett eleget.

A klub álláspontja viszont az, hogy észt játékosa, Jarmo Ahjupera vételárának maradékát - 50 ezer eurót - addig nem fizethette ki, amíg a futballista korábbi egyesülete nem állított ki számlát róla. Az ETO szerint a számla 2010. augusztus 16-án érkezett meg Győrbe, és azután ki is egyenlítették a tartozást.

A Győr számára azért is fontos a mostani ítélet, mert jelenleg második, Európa Liga-indulást érő helyen áll az OTP Bank Ligában. Ráadásul még a Bajnokok Ligája-szereplés is elérhető, mivel csak két pont a hátránya a listavezető Debrecennel szemben.