Vágólapra másolva!
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) tárgyalásokat kezd a West Bromich Albion (Gera Zoltán és Fülöp Márton csapata) edzőjével, Roy Hodgsonnal, aki az angol válogatott új kapitánya lehet.

"A WBA ma engedélyt adott a szövetségnek, hogy tárgyalásokat kezdjen Roy Hodgsonnal a szövetségi kapitányi poszt betöltését illetően" - áll az FA vasárnapi közleményében, amelyben arról nem esik szó, hogy mennyi időre tervezik megkötni a szerződést a Gera Zoltánt és Fülöp Mártont foglalkoztató WBA trénerével.

"Hálásak vagyunk a WBA-nak, hogy ilyen együttműködő volt, és engedélyezte a tárgyalások megkezdését" - mondta David Bernstein, az FA vezetője.

A 64 éves Hodgson folyékonyan beszél norvégul, svédül, japánul, németül és olaszul, de megérti a koreai, a dán, a francia és a finn nyelvet is.

Az angol nemzeti együttes szövetségi kapitányi posztja az után üresedett meg, hogy Fabio Capello február 8-án lemondott, mivel vitába keveredett a szövetséggel azt követően, hogy az megfosztotta állítólagos rasszista kijelentései miatt John Terryt a válogatott csapatkapitányi tisztségétől.

Az FA márciusban azt közölte, hogy csak a Premier League mostani szezonjának vége után nevezi meg az új szövetségi kapitányt, de "megfelelő körülmények esetén" nem zárta ki a korábbi bejelentést sem. A WBA valószínűleg azt követően adott engedélyt a tárgyalásra, hogy biztossá vált a csapat bennmaradása az élvonalban.

Hodgson megnevezése annyiban meglepetésnek számít, hogy a szaksajtó Harry Redknappet, a Tottenham Hotspur vezetőedzőjét tartotta a legnagyobb favoritnak. A 64 éves Hodgson edzői pályafutása során korábban már három válogatottat irányított: Finnországgal és az Egyesült Arab Emírségekkel nem ért el komoly sikereket, de Svájcot kijuttatta az 1994-es világ- és az 1996-os Európa-bajnokságra, előbbin nyolcaddöntőbe jutott együttesével.