Vágólapra másolva!
Szinte mindenki Real Madrid-Barcelona álomdöntőt várt a Bajnokok Ligájában, de végül mindkét spanyol sztárklub elbukott az utolsó akadályban, így a Bayern München és a Chelsea csap össze a trófeáért szombaton. A londoniak úgy lehetnek Európa királyai, hogy csak hatodikok lettek az angol bajnokságban, de a Bayernt is leiskolázta a Dortmund Németországban. De vajon van-e értelme annak állításnak, hogy nem mindig a jobbik csapat nyer?

A Bajnokok Ligája a klubfutball csúcsa, az első számú európai kupa felemelése minden futballista álma, az élkluboknak pedig anyagi szempontból is létfontosságú, hogy ott legyenek a BL főtábláján.

A BL idei szezonjában a Bayern München és a Chelsea játssza majd a döntőt, és bár mindkét klub az európai élmezőnyhöz tartozik (a londoniak négy, a bajorok két éve szintén döntősök voltak), a korábbi évekkel ellentétben korántsem közmegegyezés, hogy valóban Európa két legjobbja meccsel a trófeáért. Tavaly vagy három évvel ezelőtt a Manchester United-FC Barcelona döntőnél senki sem fanyalgott a párosítás miatt, de ugyanez gyakorlatilag az összes döntőről elmondható a 2004-es Porto-AS Monaco óta.

Idén viszont szinte mindenki Real Madrid-Barcelona finálét várt, és csak nüanszokon múlott, hogy ez nem jött össze. A sorsolásnál a két csapat szerencsésen elkerülte egymást, és magabiztosan meneteltek az elődöntőig, ahol hazai pályán játszhatták a visszavágót, és már 2-0-ra is vezettek - innen bukták el a továbbjutást. Ha leegyszerűsítjük a történteket, akkor csupán azon múlt a Real-Barca döntő létrejötte, hogy a két klub legnagyobb sztárja képtelen volt értékesíteni egy-egy tizenegyest. A madridiaknál Cristiano Ronaldo a büntetőpárbajban rontott, míg Lionel Messi a rendes játékidőben hibázott.

Forrás: AFP/Javier Soriano

A Barcelona győzelem nélkül is a legjobb?

Nem csoda, hogy megint előkerült a régi futballfilozófiai vita, miszerint időnként nem a jobbik nyer, viszont miért ne lenne jobb az a csapat, amelyik legyőzi ellenfelét, elvégre az eredménynél objektívebb fokmérő nincsen. Utóbbi kijelentéssel persze sokan nem értenek egyet, ahogy a Chelsea spanyol csatára, Fernando Torres is leszögezte: "Egyértelmű, hogy a Barcelona előrébb jár a többi csapatnál, de a labdarúgásban nem mindig a legjobb nyer." A támadó mindezt még a Barca elleni visszavágó előtt mondta, mintegy megjósolva a történteket.

A Real Madridnak legalább a bajnokságot sikerült megnyerni, kilenc pontot verve a Barcelonára, de mégis sokan gondolják azt, hogy még mindig a Barca a legjobb csapat. A Málaga spanyol válogatott középpályása, Santi Cazorla például szó szerint így fogalmazott, akárcsak az Arsenal elfogultsággal egyáltalán nem vádolható francia edzője, Arsene Wenger. "Személyesen úgy vélem, hogy a Barcelona a világ legjobb csapata. Tavasszal fáradtak voltak, mert nem elég bő a keretük, és elveszítették az egyik játékosukat, aki szinte pótolhatatlan: Abidalt. A Chelsea ellen pedig balszerencséjük volt, mert Piqué már a meccs elején kidőlt, és gyakorlatilag az egész meccset egyetlen védővel, Puyollal játszották végig - mert Mascherano középpályás, és Daniel Alves is több, mint egy hátvéd" - jelentette ki Wenger.

A szerencséért is meg kell dolgozni

A Bayern útja az elődöntőig sima volt, a Baselt 7-1-es, az Olympique Marseille-t pedig 4-0-s összesítéssel verte ki, a hazai porondon azonban a Borussia Dortmund oktatta a bajorokat. Egymás után másodszor szorultak a BVB mögé a Bundesligában, ráadásul a Német Kupa döntőjében egy ötöst kaptak a sárga-feketéktől.

Forrás: AFP/Christof Stache

A Chelsea viszont végigbukdácsolta a fináléig vezető utat. A nyolcaddöntőben a Napoli ellen idegenben kikapott 3-1-re (ráadásul az olaszoknak több lehetőségük is volt arra, hogy még nagyobb előnyt szerezzenek), otthon pedig negyed órával a rendes játékidő letelte előtt szerezte meg a hosszabbítást érő gólt, majd a ráadásban kiharcolta a továbbjutást. A következő körben a londoniak a Benfica ellen idegenben is nyertek 1-0-ra (pedig a lisszaboniak végigtámadták a meccset), majd a Stamford Bridge-en 2-1-re győztek, de a második gól a tíz emberrel kitámadó portugálok ellen a ráadás perceiben szerezték, addig nagyon meleg volt a helyzet. A Barca ellen hasonló volt a forgatókönyv: az ellenfél végig támadott, két kapufát rúgott, mégis a Chelsea nyert 1-0-ra.

John Terryék tehát nem álltak hadilábon a szerencsével, de ennyi égi segítségért azért tenni is kell valamit, szó sincs arról, hogy a Chelsea érdemtelenül jutott volna a döntőbe. A Bayern francia középpályása, Franck Ribéry így értékelte mindezt: "Az elődöntőben az angolok úgy futballoztak, ahogyan kell egy olyan remek csapat ellen, mint a Barca. Ha a játékot nézzük, a Barcelona erősebb, de a szervezettséget, taktikát tekintve a Chelsea jobb volt." A bajorok egykori legendás kapusa, Oliver Kahn pedig megjegyezte: "Nagy hiba lenne a Bayern részéről az gondolni, hogy a Chelsea egy átlagos csapat."

Forrás: AFP/Adrian Dennis

Pedig a bajnoki eredmények valami ilyesmit mutatnak, hiszen a londoniak csak a hatodik helyen fejezték be a Premier League-et. A Bajnokok Ligája történetében nem volt olyan győztes, amely ennyire hátul végzett volna hazája bajnokságában az adott szezonban - a "rekordot" eddig a Liverpool tartotta, amely 2005-ben ötödik lett a Premier League-ben, majd megnyerte a döntőt az AC Milan ellen.

Korábban a BEK-korszakban azért több példa volt arra, hogy egy csapat csak Európában meneteljen: 1975-ben például a Bayern csak tizedik helyen zárt a Bundesligában, mégis BEK-győztes lett.

www.globalsoccerapp.com