Vágólapra másolva!
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után valószínűleg az idei Bajnokok Ligája-döntő hősét, Didier Drogbát is sikerül oda csábítani. A válogatott korábbi holland szövetségi kapitánya, Arie Haan szerint ugyanakkor ettől még nem lesz jobb focijuk a kínaiaknak, akik a tetővel akarják kezdeni a ház felépítését. 

Egy nappal az után, hogy megválasztották a BL-döntő legjobbjának, a Chelsea elefántcsontparti csatára, Didier Drogba bejelentette, hogy nem ír alá új szerződést a londoni klubnál. Egyelőre nem tudni, hol folytatja a pályafutását, ám az angol média szinte biztosra veszi, hogy a kínai Shanghai Shenhuához igazol, ahol volt chelsea-s klubtársával, Nicolas Anelkával futballozhat együtt, csillagászati fizetésért. A sanghaji klub elnöke már elismerte, hogy tárgyalnak Drogbával, nemrégiben pedig a világbajnok és BL-győztes olasz edző, Marcello Lippi is Kínába szerződött, a tendencia szerint tehát lassan a sportág nagy sztárjainak is vonzóvá válik az ottani bajnokság.

A foci Kínában is jó biznisz

Kínában a labdarúgás ugyanolyan népszerű, mint Európában. Az angol Premier League közvetítéseit hétről hétre közel 30 millióan nézik, míg a kínai bajnokság találkozói az utóbbi években 180 millió körüli nézettséget hoztak. Az ország évtizedek óta sportnagyhatalom, ám a szinte kifogyhatatlan erőforrások ellenére a fociban nincsenek kimagasló eredményei. Ennek legfőbb okaként a sportágat átszövő korrupciót szokták megnevezni: 2009-ben mások mellett a Kínai Labdarúgó-szövetség elnökét és alelnökét is letartóztatták, idén pedig huszonegy futballban dolgozó vezetőt és több játékvezetőt is börtönbüntetésre ítéltek, mert korábban éveken át adták-vették a meccseket.

A megtisztulás és a felemelkedés jegyében tavaly az ország egyik leggazdagabb üzletembere, a Dalian Wanda Group elnöke, Wang Jianlin megállapodott a szövetséggel, hogy 50 millió jüant (77,3 millió dollárt) ajánl fel a sportág fejlesztésére. Jianlin akkor azt mondta, hogy felelősséget érzett a futball iránt, de sokan úgy vélik, hogy inkább politikai nyomás hatására állt a sportág mellé, elvégre 1996 óta tagja a Kínai Kommunista Pártnak.

Az állam más csatornákon is igyekszik pénzt pumpálni a futballba. Az Ecomonistben tavaly decemberben megjelent cikk szerint a cégek a futball támogatásáért cserébe kedvező áron jutottak földterületekhez a helyi önkormányzatoktól, így aligha véletlen, hogy a bajnokság 16 csapata közül 13-nak ingatlanfejlesztéssel foglalkozó vagy az ingatlanbizniszben érdekeltséggel rendelkező cég a tulajdonosa.

Világbajnok edző a kispadon

A jelenleg a bajnokságban élen álló, tavaly aranyérmes Guangzhou Evergrande tulajdonosa a tizedik legnagyobb kínai ingatlanfejlesztő cég, az Evergrande Real Estate Group, amelyet a szintén párttag milliárdos üzletember Xu Jiayin irányít. Ő 2010-ben vette meg az egyesületet, amely akkoriban a másodosztályban szerepelt, de rögtön feljutott az élvonalba, köszönhetően annak, hogy az új tulajdonos 14 millió euróért erősített. A következő évben jött az újabb nagy dobás, az argentin középpályás, Dario Conca megvétele, akiért 8,2 millió eurót fizettek a brazil Fluminensének, de ennél is komolyabb jele az erős pénzügyi háttérnek, hogy Conca 10,6 millió euró évi fizetést kapott, amivel a világ ötödik legjobban fizetett futballistája lett.

A Guangzhou meg is nyerte a bajnokságot, de a vezetőség szeretne még egy szintet lépni, és az Ázsiai Bajnokok Ligájában is jól szerepelni. Ennek érdekében egyrészt megvették a Borussia Dortmund paraguayi csatárát, Lucas Barriost, akinek vételára 10 millió euró volt, május közepén pedig a kispadra is egy igazi világsztár érkezett Marcello Lippi személyében. Az olasz szakember a 2010-es világbajnokság óta sehol sem dolgozott, de a kínai ajánlatnak nem tudott ellenállni, állítólag 12 millió eurót kap évente.

Forrás: AFP/Imaginechina

Lippi a dél-koreai Lee Jang Soot váltotta a kispadon, a legtöbb klubnál ugyanis inkább a külföldi edzőkben bíznak. A 16 élvonalbeli csapatból csak négynek van kínai edzője, viszont a ligában dolgozik a portugál Jaime Pacheco és Nelo Vingada, a szerb Svetozar Szapuric, Dragan Okuka és Alekszandar Stanojevic, a horvát Josip Kuze, a brazil Sergio Farias, a japán Okada Takesi és a korábban Magyarországon is megfordult, holland Henk te Cate is.

Tigana taxit fogott a stadionban

Nem is olyan régen még a francia Jean Tigana is Kínában edzősködött, a Shanghai Shenhuát irányította, néhány hete azonban furcsa körülmények között távozott.

A veterán középpályás, Jiang Kun a Tianjin Teda elleni bajnoki előtt kritizálta az edzőt, majd a vezetőség menesztette Tigana szakmai stábjának tagjait, ugyanakkor cáfolta, hogy a vezetőedzőt is kirúgták volna. Ennek ellenére Tigana nem jelent meg a mérkőzés előtt sajtótájékoztatón, helyette a csapat kikarakatembere, Nicolas Anelka nyilatkozott, majd a tréner a mérkőzésről is hiányzott. Mint utólag kiderült, Tigana elutazott a csapatbusszal a Hongkou stadionba, de nem sokkal a kezdés előtt taxit fogott, és elment. Hivatalosan Jean-Florent Ikwange Ibenge lett az ideiglenesen kinevezett szakvezető, de valójában Anelka tartja az edzéseket.

Forrás: AFP/Imaginechina

Ez alighanem csak átmeneti állapot, a The Shanghai Daily értesülései szerint a klub közel áll ahhoz, hogy megegyezzen a volt argentin szövetségi kapitánnyal, Sergio Batistával.

Amerika lehet az intő példa

A szabályok szerint minden egyesületnek öt légiós lehet a keretében, de közülük egynek ázsiainak kell lennie, és csak három olyan csapat van, amelyik nem használja ki ezt a kvótát. A Shanghai Shenhua nem tartozik közéjük, vagyis ha valóban megveszik Drogbát, akkor valamelyik légiós lapátra kerül. Ez aligha Anelka lesz, inkább a francia Mathieu Manset, a brazil Moisés vagy a bosnyák Mario Bozic távozhat. Utóbbi név nem véletlenül lehet ismerős: a középpályás 2004 és 2009 között Magyarországon futballozott, előbb a Videotonban, majd az Újpestben.

Anelka, Barrios vagy Drogba egyelőre kivételnek számít, a kínai bajnokság légiósainak többsége sosem volt nemzetközileg is elismert sztárjátékos, talán csak az FC Barcelonában is megfordult Fábio Rochemback (Dalian Aerbin) tartozik még ebbe a körbe. A temérdek pénz azonban egyre vonzóbbá teszi a ligát a kiöregedőben lévő klasszisok körében, a múlt héten például az AC Milant elhagyó Clarence Seedorf is megjelent a pekingi stadionban.

Forrás: AFP

Az egykori kínai szövetségi kapitány, Arie Haan szerint ugyanakkor ezzel a játékospolitikával nem sokat fog fejlődni a kínai foci. "Egy ház építését nem lehet a tetőnél kezdeni. A kínaiak ugyanazt csinálják, mint az amerikaiak a hetvenes években, amikor híres focistákat igazoltak, játszott az Államokban Franz Beckenbauer és Pelé is, de az amerikai labdarúgás akkor lett igazán jó, amikor kinevelte a saját sztárjait" - mondta a holland tréner az AP hírügynökségnek.

www.globalsoccerapp.com