Vágólapra másolva!
Szakály Pétert, a veretlenül bajnok DVSC-TEVA középpályását választotta a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) a 2011/12-es idényben az NB I legjobbjának.

A Kopaszi gáton vasárnap késő este rendezett díjátadón kiderült, Szakály a kecskeméti Lencse Lászlót és a Videoton csatárát, Nikolics Nemanját előzte meg.

A legnagyobb különbségű sikert a választáson a szintén debreceni Kondás Elemér aratta, aki a legjobb edző lett 596 szavazattal, mögötte Détári Lajos, a Ferencváros mestere végzett másodikként 86 vokssal.

Szintén fölényesen nyert a legjobb játékvezető kategóriában Kassai Viktor, akit 2011-ben nemzetközi szinten az év bírójának választottak, és Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.

A legjobb másodosztályú játékos címet a már az élvonalba visszajutott MTK Budapest futballistája, Kanta József érdemelte ki.

A legjobb kapusnak - egyedüli címvédőként - a pápai Szűcs Lajost, a legjobb U21-es játékosnak pedig a szintén debreceni Bódi Ádámot választották, míg a legjobb külföldön játszó labdarúgó Megyeri Balázs, a görög Olimpiakosz kapusa lett.

Az ötfős jelöltlistát az NB I-es együttesek csapatkapitányai és egy szaktekintélyekből álló bizottság állította össze, a listán szereplők között választhatott a több mint 800 profi labdarúgó.

Forrás: MTI/Kollányi Péter
Détári a második legjobb edző

A díjazottak:
legjobb mezőnyjátékos (Albert Flórián-vándorkupa):
1. Szakály Péter (DVSC-TEVA) 363 szavazat
2. Lencse László (Kecskeméti TE) 180
3. Nikolics Nemanja (Videoton FC) 108

legjobb külföldön játszó labdarúgó (Puskás Ferenc-vándorkupa):
1. Megyeri Balázs (Olimpiakosz) 308
2. Bogdán Ádám (Bolton Wanderers) 234
3. Juhász Roland (RSC Anderlecht) 167

legjobb kapus (Zsiborás Gábor-vándorkupa):
1. Szűcs Lajos (Lombard Pápa Termál FC) 236
2. Nenad Novakovic (DVSC-TEVA) 227
3. Sasa Stevanovic (Győri ETO FC) 151

legjobb 21 éven aluli játékos:
1. Bódi Ádám (DVSC-TEVA) 327
2. Gyurcsó Ádám (Videoton FC) 241
3. Radó András (Haladás Sopron Bank) 108

legjobb másodosztályú játékos:
1. Kanta József (MTK Budapest) 533
2. Hamar Ádám (Mezőkövesd) 107
3. Tischler Patrik (MTK Budapest) 82

legjobb edző:
1. Kondás Elemér (DVSC-TEVA) 596
2. Détári Lajos (Ferencváros) 86
3. Kis Károly (MVM Paks) 63

legjobb játékvezető:
1. Kassai Viktor 427
2. Bognár Tamás 133
3. Iványi Zoltán 108