Vágólapra másolva!
Jövő hét szerdán újratemetik Kazimierz Deynát, a lengyel labdarúgás legendáját a lengyel fővárosban olvasható a varsói Legia csapatának honlapján.

Deyna hamvait 23 év után hozta Varsóba özvegye, Mariola Deyna. Az urnát egy hét múlva helyezik el a Powazki katonai temető nemzeti panteonjában. Az ünnepi újratemetés előtt a fővárosi katonai templomban ravatalozták fel, ahol a Legia szurkolói állnak díszőrséget mellette.

Az özvegy bevallotta, hogy sokat rágódott a döntésen, de végül megértette: férje hamvait vissza kell vinnie hazájába. A Rzeczpospolita című lapnak elmondta, hogy örömmel tette ezt, mert Kazimierz Varsóban visszakerül hű szurkolói közé, akik nem csak halottak napján gyújtanak mécsest emlékére.

A temetés napján este, a Legia stadionja előtt felavatják Deyna első lengyelországi emlékművét: a csaknem két méter magas bronzszobrot, amelyet egészében a varsói csapat szurkolói adományaiból finanszíroztak.

A Legia stadionjának keleti tribünje a 2012/2013-as szezontól Deyna nevét fogja viselni.

Deynát sokan a Legia mindenkori legjobb játékosának tartják. 1966-ban szerepelt először a varsói csapat mezében, három évvel később megszerezte a lengyel bajnoki címet együttesével, amellyel 1971-ben az Európa-kupa negyeddöntőjébe is bejutott. A válogatottban 97 alkalommal szerepelt: 1972-ben olimpiai aranyat, 1976-ban ezüstöt nyert, ő volt az 1974-es világbajnokság harmadik helyezettjének kapitánya. Külföldön a Manchester Cityben és a San Diego Sockers csapatában játszott.

1989. szeptember 1-én - 42 évesen - az egyesült államokbeli San Diego környékén autóbalesetben halt meg.