Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgás kedvelői legalább egy csapattól biztosan számíthatnak látványos támadójátékra a következő szezonban. Azt még nem tudni, hogy ez melyik együttes lesz, de az biztos, hogy amelyiket Zdenek Zeman irányítja, az a szórakoztatásra helyezi majd a hangsúlyt. Az ellentmondást nem tűrő cseh szakember marad a Pescaránál, vagy a Romába igazol, mindenesetre bárhova kerül, ott gólesőre lehet számítani.

Nagy meglepetés született az olasz másodosztályban, hiszen a Serie B-t egy olyan csapat nyerte meg, amely újoncként szerepelt a bajnokságban, és 19 év után harcolta ki ismét a részvételt az élvonalban. A Pescara első helye hatalmas szenzáció, főleg, hogy a csapat kispadján az a Zdenek Zeman ül, aki kultikus figurának számít Olaszországban. A védekezést előtérbe helyező olasz labdarúgásban a cseh származású szakember a támadófutball elkötelezett híve, és amolyan örök lázadónak tartják, akit hívei szerint a sportág belső körei nem hagytak igazán érvényesülni.

A cél a szórakoztatás

A Pescara tökéletes megtestesítője volt a zemani futballfilozófiának az előző szezonban, hiszen minden mérkőzésén a szakember által preferált 4-3-3-as felállásban játszott. A pescaraiak a legtöbb gólt szerezték a Serie B-ben, 42 mérkőzésen 90 alkalommal találtak be, miközben sokat is kaptak (58-at). A második Torino csupán 28 gólt kapott, és a mezőnyből összesen tíz csapatnak volt jobb a védelme. Mindez persze Zemant egyáltalán nem érdekelte, hiszen ars poeticája mindig is az volt, hogy a labdarúgás elsődleges célja a szórakoztatás - ami adott esetben még a győzelemnél is fontosabb.

Csapatának támadó felfogása rendszerint már a középkezdésnél meglátszott, mivel a kapuson és a két középhátvéden kívül ilyenkor az összes többi futballistát a felezővonalhoz rendelte. Zeman véleménye szerint az eredményesség érdekében minél több játékosnak csatlakoznia kell a támadásokhoz, az ellenfél labdabirtoklása esetén pedig a lehető legtöbb embernek kell körbevennie az ellenfél labdás emberét. Mindez rendkívül jó erőnlétet igényel, és Zeman híres arról, hogy a felkészülési időszakban brutális edzéseket tart. Az Atalantától kölcsönkapott elefántcsontparti középpályása, Moussa Koné nemrégiben egy tévéinterjúban elmesélte, hogy bergamói csapattársai már előre figyelmeztették, hogy órákon át tartó lépcsőzésekre és erdei futásokra készüljön.

Gólkirály lett Immobil, az új Pirlo a válogatottba is bekerült

Koné a jelek szerint hozzászokott ehhez, mert a szezon során 30 bajnokin lépett pályára, de nem ő volt az egyetlen fiatal, akinek bejöttek Zeman módszerei. A Juventustól kölcsönkapott 22 éves támadó, Ciro Immobile gólkirály lett a Serie B-ben 28 találattal, a Napolitól kölcsönvett szélső, Lorenzo Insigne (aki mindössze 20 éves) pedig 18 gólig jutott. A legnagyobb felfedezett azonban a csupán 19 éves középpályás, Marco Verratti, aki hatalmas meglepetésre még az olasz válogatott bő Eb-keretébe is bekerült. A keretszűkítésnél aztán már hazaküldték, de a gesztus is jelezte, hogy milyen nagyra tartják az ifjú tehetséget, akit játékstílusa alapján Andrea Pirlóhoz hasonlítanak.

Forrás: AFP/Getty Images/Jeff Zelevansky
A Juventustól kölcsönvett Immobile (j) gólkirály lett Zeman kezei alatt

Nagy kérdés, hogy a Pescara mire lesz képes a következő idényben a Serie A-ban, hiszen könnyen lehet, hogy a fiatal csapatot szétszedik, elvégre Verrattit a Juventus csábítja, és akad kérője Immobilének és Insignének is. Nem is beszélve Zemanról, akivel az AS Roma vette fel a kapcsolatot: a római egyesület vezetősége benne látja az ideális megoldást Luis Enrique helyére. Zeman pedig szívesen menne Rómába, ahol a kilencvenes évek végén két szezont már eltöltött.

A prágai születésű Zeman felfelé ívelő karrierje tulajdonképpen akkor tört meg, amikor otthagyta a Romát. Előtte ugyanis szinte berobbant az olasz labdarúgásba, újszerűnek számító felfogással kiváló eredményeket ért el. 1989-ban vette át a Serie B-ben újonc Foggiát, és két év alatt felvezette az élvonalba, ahol folyamatosan a középmezőny első felében végzett, miközben az együttes rendkívül látványos meccseket játszott. A Giuseppe Signori, Roberto Rambaudi, Igor Salimov, Igor Kolivanov és Luigi di Biagio nevével fémjelzett gárdától a Lazio csábította el, amellyel kétszer is dobogóra állhatott. 1997 nyarán pedig a városi rivális AS Roma kispadjára ült le, ahol rögtön belopta magát a drukkerek szívébe.

A vádak egy része igaznak bizonyult

A bordó-sárgák az 1997-98-as idényben a legtöbb gólt szerezték, ami csak a negyedik helyhez volt elég, de a szurkolók maximálisan értékelték, hogy a csapat ilyen jól futballozik. Zeman kompromisszumokat nem ismerő stílusa azonban nem csak az edzéseken és a taktikában nyilvánult meg: 1998 nyarán azzal vádolta meg az olasz futball több vezetőjét, elsősorban a Juventust, hogy doppingolja a focistákat. Mindez persze hatalmas felzúdulást keltett, és Zeman később makacsul állította, hogy a Juve akkori sportigazgatója, Luciano Moggi és körei utasítást adtak ki a bíróknak, hogy rendre a Roma ellen fújjanak. A csapat a következő idényben ismét a legtöbb gólt szerezte, de megint csak ötödik lett, és a Roma elnöke, Franco Sensi jobbnak látta elküldeni Zemant. Az új edző Fabio Capello lett, akivel Francesco Tottiék bajnokságot is nyertek.

Utólag kiderült, hogy Zemannak sok mindenben igaza volt. A doppinggal kapcsolatos kijelentései nyomán vizsgálat indult, amelynek lezárásaként 2005-ben, vagyis hét évvel később megállapították, hogy a Juventus csapatorvosa, bizonyos Riccardo Agricola valóban teljesítményfokozó szerekkel, egészen pontosan EPO-val tömte a torinói focistákat 1994 és 1998 között, ám a klub emiatt semmi büntetést nem kapott. Ami pedig Moggit illeti, az ő viselt dolgaira is fény derült 2006-ban.

Mindezek alapján a drukkerek nagy része Zemant az olasz labdarúgás visszásságai elleni harc hősének tartja, és nagyon örülnek annak, hogy ismét visszatérhet a Serie A-ba. A jelek szerint a tréner komolyan gondolja azt, amit még 2005-ben ígért meg egy élő televíziós vitában Marcello Lippinek, miszerint megpróbálja belülről megváltoztatni a rendszert.

www.globalsoccerapp.com