Társoldalunk:

Messi perrel fenyegeti a Képes Sportot, a magazin cáfol

2012.07.15. 22:05

Lionel Messi egy argentin televíziós csatornának nyilatkozva hevesen tiltakozott egy, a Képes Sportban megjelent interjú miatt. Az argentin klasszis azt állítja, a magyar magazin által neki tulajdonított idézeteket kitalálták. A Képes Sport reagálásában kifejtette, a vitatott interjút a Goal.com-tól vették át, és közlésekor a forrást is megjelölték.

"Ez az interjú sohasem létezett" - idézte Messit az argentin TeleAM tévécsatornára hivatkozva a Goal.com. "Szeretném cáfolni, hogy ilyen interjút készítettek volna velem, és fenntartom a lehetőségét, hogy jogi lépéseket tegyek a Képes Sport ellen."

A Barcelona ifjúsági csapatában töltött időszakáról Messi a Képes Sport szerint úgy nyilatkozott, a csapattársai, köztük Fabregas és Piquet is, problémákkal küzdő tinédzsernek tartották. Messi azt is cáfolta, hogy megköszönte volna a Neymartól kapott elismeréseket.

A Képes Sport nevében a felelős szerkesztő, Bőle Tamás reagált az ügyben, és hangsúlyozta, az interjút nem ők készítették, illetve ennek a látszatát is elkerülendő a cikk mellett feltüntették a forrásként használt Goal.comot. "Kollégánk minden információt helyesen és pontosan fordított le, nem adott olyan szavakat Lionel Messi szájába, amelyek nem hangzottak el" - áll a reagálásban.