Vágólapra másolva!
Fernando Gagót és Sergio Canalest is megveszi a Valencia a Real Madridtól.

Az argentin középpályás átigazolásáról már megegyezett egymással a Real Madrid és a Valencia, spanyol források szerint 3,5 millió euró körül lehet a vételár. Gago csütörtökön este érkezett Valenciába, és pénteken akár alá is írhatja a szerződést, ha átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton.

A védekező középpályás 2007 év elején érkezett a Realhoz, amely 20 millió eurót fizetett érte a Boca Juniorsnak. Gago 2007-ben és 2008-ban is bajnok volt a Reallal, de Sami Khedira és Xabi Alonso érkezése után a háttérbe került.

Az előző szezont a Románál töltötte, ahol 30 bajnokin jutott szóhoz és egy gólt szerzett. Gago mellett a 21 éves Sergio Canales is a Valenciáé lehet, aki az előző idényt kölcsönben töltötte a klubnál, de két térdsérülés is hátráltatta, így mindössze csak tizenegy meccsen játszott. Canalesért állítólag nyolcmillió eurót fizet a Valencia a Realnak.