Vágólapra másolva!
Egészen másképp látják a Videotont három góllal legyőző Genk és a magyar csapat háza táján a csütörtöki EL-meccset, a fehérváriak szerint túlzó az eredmény, a belgák edzője kevesellte volna az egygólos győzelmet. Köteles László csapata tökéletesen kivitelezett taktikáját emelte ki, és szerinte a csoportban második helyre hajtó Genknek nehezebb dolga lesz a fehérvári meccsen.

Búslakodás helyett egy belgiumi átmozgató edzéssel kezdte a pénteki napot a Videoton, melynek a Genk elleni 3-0-s vereség után sürgősen rá kell hangolódnia a Győr elleni vasárnapi bajnoki rangadóra. "A legfontosabb, hogy a játékosok regenerálódását gyorssá tegyük, de a fizikai mellett a mentális megújulásra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk" - tekintett előre Paolo Sousa az EL-csoportkör vesztes nyitánya után.

Az EL-selejtezőben hat találkozón mindössze egyetlen gólt kapott fehérváriakat leginkább az viselte meg, hogy szoros csata végén lett fájóan nagy a különbség. A csapatba csereként érkező Gyurcsó Ádám sem titkolta elkeseredését. "Annak természetesen örülök, hogy ezúttal is pályára léphettem egy komoly nemzetközi tétmérkőzésen, az eredmény miatt azonban nagyon csalódottak vagyunk" - idézte a Vidi.hu Gyurcsót. "Az első félidőben kiegyenlített játékot láthattak a nézők, a második félidőben viszont úgy érzem, mi játszottunk aktívabban, többet támadtunk, és benne volt a játékunkban, hogy kiegyenlítünk." Tóth Balázs kevésbé látta borúlátóan a helyzetet: "Lehet, hogy van egy pici csalódás bennünk, de voltak jó dolgaink a meccsen, amikből tovább lehet lépni" - mondta az [origo]-nak a hazai szurkolók által transzparenssel üdvözölt korábbi genki focista.

Bár számára teljesen új posztra érkezett, Gyurcsó beállítása egyértelműen felpörgette a Videotont, több elfutással, jó passzal és lövéssel vezsélyeztetett. "Bevallom, amikor Paulo Sousa szólt, hogy beállok, de nem a jobb oldalra, hanem a bal szélre, ahol korábban még sosem játszottam, akkor kicsit meglepődtem. De ahogy pályára léptem, tudtam mi a dolgom. Tetszett, hogy a bal szélről megindulva, befelé tudok cselezni, és így akár lövőhelyzetet is ki tudok alakítani magamnak."

Forrás: AFP/Yorick Jansens
Tóth Balázs nem látja elkeserítőnek a helyzetet a vereség után

A fehérváriak azonban hiába szorították be a riválist, nem jutottak nagyobb helyzetekig, eközben a jól megkomponált belga kontrák több ziccert is hoztak, és a sokadikat már nem hibázta el a Genk. "A második félidő felétől a játékosokat talán túlságosan is vitte előre a szívük, így kicsit fegyelmezetlenebbül játszottak, a hajrában a hihetetlen győzni akarás azt eredményezte, hogy kevésbé koncentráltunk" - adta meg a vereség okát Sousa, aki szerint ezzel együtt az is megmutatkozott, hogy csapata a csoportkörben is versenyképes lehet. A magyar kudarc okát némileg másképp látják az edző nyilatkozatát az [origo]-n kommentelő olvasók, akiknek elsöprő többsége nem tartja reálisnak az értékelését.

A meccset sérülés miatt kihagyó Köteles László a genkiek nézőpontjából adta meg a hazai siker okát. "Sikerült tanulnunk a Gent hibájából, és megpróbáltunk okosan, nem kitámadva játszani a Vidi ellen" - nyilatkozta az [origo]-nak Köteles László utalva a Videoton Gent elleni kettős győzelmére. "Tegyük hozzá, hogy azon a meccsen a Gentnek muszáj volt támadnia, egy csoportmeccs azonban más tészta. Mindenesetre nagyon jó kis taktikát sikerült kidolgozni, és a meccs után Mario Been is hangsúlyozta, hogy ezt kivételesen jól sikerült megvalósítani."

A Genk holland trénere azt emelte ki, hogy a meccs közben tudtak váltani az ívelgetésről a lapos játékra, ami aztán meghozta az eredményt az addig jól záró magyar csapat ellen. A rivális oldallal ellentétben Been szerint végig csapata dominált, de azt elismerte, hogy a második góljuk a lehető legjobbkor jött. "Sok helyzet kimaradt a 3-0 ellenére is, így azt kell, hogy mondjam, a játék képe alapján csalódott lettem volna, ha végül csak 1-0-ra nyerünk" - idézte a Vidi.hu a szakembert.

Forrás: AFP/Yorick Jansens
Köteles László Székesfehérváron nehezebb meccset vár

Köteles László biztosra veszi, hogy a fehérvári meccs nehezebb lesz majd a Genk számára, amelynek szerinte a remek rajt ellenére sem módosultak a tervei. "Eddig is a csoport második helye volt a célunk, most egy meccs alapján nem fogunk elszállni magunktól. A sajtó is nagyon pozitívan kezeli a győzelmet, de nem dícsérnek túl, errefelé nem szokás egy siker alapján kupavárományosnak kikiáltani a csapatokat." Az egy hete megsérült magyar kapus pénteken délelőtt kezelésre várva nyilatkozott a meccsről, elmondta, nagyjából hat hét míg rendbejön, miután a bokaszalagjai mellett az Achillese is megsérült.