Társoldalunk:

Agüero: A PL-bírók kivételeznek az angolokkal

2012.10.01. 11:10

A Manchester City csatára, Sergio Agüero szerint a Premier League játékvezetői elfogultan vezetik a meccseket, és többet megengednek az angolok labdarúgóknak. Az argentin játékos úgy érzi, hogy főképp a tizenegyesek megítélésénél kerülnek hátrányba a légiósok.

"Mi csak tesszük a dolgunkat, futballozunk, és a bírók dolga lenne, hogy megítéljék, ki az, aki átejti őket egy-egy helyzetnél, és ki az, aki nem. Én úgy látom, hogy előnyt élveznek az angol játékosok" - idézte a Daily Mail Agüerót. "Angliában majdnem annyi külföldi futballista szerepel, mint hazai, és nem helyes, hogy egyesek kivételezett helyzetben vannak."

A gólerős játékos azután kelt ki a játékvezetők ellen, hogy Carlos Tévez és Pablo Zabaleta sem kapott büntetőt a Fulham elleni találkozón, pedig szerinte komoly szabálytalanságot követtek el játékostársai ellen, a másik oldalon viszont Mark Halsey egyből a büntetőpontra mutatott, amikor John Arne Riise a földre rogyott a Zabaletával való találkozás után.

"Megpróbálom magam függetleníteni ettől, hiszen mindig is lesznek hibák, úgy, mint most a Fulham ellen. Az ellenfél ajándékba kapott egy büntetőt, és ez bárhol és bármikot megtörténhetett volna" - mondta, hozzátéve, hogy a jövőben nem szeretne a bírókkal foglalkozni, csakis a játékkal.

A találkozót az Agüero-panaszok ellenére 2-1-re megnyerte a Manchester City a Fulham otthonában.

KAPCSOLÓDÓ CIKK