Társoldalunk:

A spanyolok állnak a MU-MU meccs útjában

2012.10.03. 14:31

Lehet, hogy San Marino már nem sokáig lesz a legkisebb UEFA-tagállam, az európai szövetség ugyanis ideiglenes státust adott Gibraltárnak, ahol hivatalosan mindössze 160-an futballoznak. Spanyolország viszont Gibraltár létezését is kétségbe vonja, és egyszer már sikerült elérnie, hogy az európai szövetség leszavazza a gibraltáriak felvételét.

Az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA) jelenleg 53 tagja van, ennyi ország indul az Európa-bajnoki selejtezőkön és a kontinentális kupákban. 2013 májusában azonban Gibraltárt is felvehetik a teljes jogú tagok közé, hiszen a napokban megkapta az ideiglenes státust. Más kérdés, hogy a gibraltáriak egyszer már eljutottak idáig, ám mégsem lett belőlük UEFA-tag.

1997 óta próbálkoznak

A Földközi-tengert az Atlanti-óceántól elválasztó Gibraltári-szoros északi, európai része gyakorlatilag a Pireneusi-félsziget déli csücske, és a térképre ránézve szinte nem is látszik, hogy nem Spanyolországhoz tartozik. Pedig ez a helyzet: Nagy-Britannia a spanyol örökösödési háború idején, 1704-ben szerezte meg a területet, amely koronagyarmatként azóta is az Egyesült Királyság része.

Gibraltáron 1967-ben népszavazást tartottak a hovatartozásról, és a terület maradt az angoloknál, ám Spanyolország azóta is vitatja a döntést. Ez az oka annak, hogy Gibraltár mind a mai napig nem tagja az UEFA-nak és a FIFA-nak, és nem vesz részt a sportág nemzetközi vérkeringésében. Pedig a labdarúgás kifejezetten népszerű, a bajnokság 1895 óta létezik, és ugyanabban az évben alapították a Gibraltári Labdarúgó-szövetséget. A szervezet 1997-ben kezdte meg máig tartó harcát azért, hogy nemzetközileg is elismerjék, ekkor jelentkezett először FIFA-tagnak. Két évbe telt, amíg a nemzetközi szövetség elindította az ilyenkor szokásos procedúrát, és saját szabályainak megfelelően az illetékes kontinentális szövetséghez, azaz UEFA-hoz irányította a gibraltáriakat - a FIFA-tagságnak ugyanis az a feltétele, hogy az adott országot a saját földrészén is elismerjék. Újabb egy év elteltével, 2000-ben az UEFA bizottságot küldött Gibraltárra, hogy megvizsgálja, rendelkezik-e a terület megfelelő infrastruktúrával a nemzetközi futballhoz. Úgy tűnt, semmi akadálya, hogy Gibraltár UEFA-, majd FIFA-tag legyen, de a politika közbeszólt.

Spanyolország tiltakozik

A spanyolok ugyanis vehemensen ellenezték, hogy a terület önálló entitásként tagja legyen bármiféle nemzetközi sportszövetségnek, és ez alól az UEFA sem volt kivétel. Spanyolország heves lobbizásba kezdett, aminek az lett az eredménye, hogy az UEFA 2001-ben megváltoztatta saját szabályait, és kijelentette, hogy csak önálló, független államok lehetnek a szervezet tagjai, majd erre hivatkozva elutasította a gibraltáriak jelentkezését. Ők azonban nem adták fel, és a Nemzetközi Sportbírósághoz fordultak, amely 2003-ban, majd 2006-ban is úgy döntött, hogy Gibraltár jelentkezését az annak benyújtásának idején érvényes szabályok szerint kell megítélni, és így tökéletesen megfelel a feltételeknek. Elvégre az UEFA-nak jelenleg is több olyan tagja van, amely nem önálló nemzet, gondoljunk például a Feröer-szigetekre, amely például Dániához tartozik.

Így aztán az UEFA 2006-ben ideiglenes státust adott Gibraltárnak (Montenegróval együtt), a végleges tagságról pedig a szervezet 2007-es, düsseldorfi kongresszusa volt hivatott dönteni. A spanyolok eközben tovább folytatták az ellenkampányt, és a spanyol szövetség még azzal is fenyegetőzött, hogy ha Gibraltárt felveszik, akkor bojkottálni fogja az európai szövetség által indított tornákat. Mindez megtette a hatását: a kongresszuson a tagállamok közül mindössze hárman szavaztak Gibraltár felvétele mellett: az angol, a skót és a walesi szövetség.

Most ugyanitt tartunk, a spanyol sportminiszter, José Ignácio Wert azonnal reagált a hírre, hogy Gibraltár megint ideiglenes státust kapott. "Minden törvényes módszer be fogunk vetni, és csak annyit mondhatok, hogy optimista vagyok: az ideiglenes státus nem fog véglegessé válni" - nyilatkozta a Telemadrid nevű spanyol tévétársaságnak.

Manchester United a sziklán

De mit is jelentene, ha Gibraltárt felvennék az UEFA-ba? Először is azt, hogy már nem San Marino lenne a legkisebb tagállam: az Olaszországba ékelődött miniállam területe 61,2 négyzetkilométer, és alig több mint 32 ezren lakják, míg Gibraltár mindössze 6,8 négyzetkilométeres, kevesebb mint 30 ezer lakossal.

Az élvonalat hat együttes alkotja, a legutóbbi szezonban a Lincoln FC lett az aranyérmes, de a mezőnyben ott van a Manchester United FC is, vagyis ha Gibraltár UEFA-tag lenne, akkor a nemzetközi kupákban akár előfordulhatna az is, hogy a Manchester United a Manchester United ellen játszik.

A gibraltári válogatott eddig csak nem hivatalos mérkőzéseket játszhatott. 2006-ban harmadik helyen végzett a FIFA által nem elismert országok viadalán Észak-Ciprus és Zanzibár mögött, 2008-ban az angol, a walesi és a skót amatőr válogatottal szerepelt egy négyes tornán, 2011-ben viszont 3-0-ra legyőzte a Feröer-szigeteket. A gibraltári együttesben szinte kivétel nélkül amatőrök szerepelnek, de például a tavalyi Sziget Játékokon (ahol Gibraltár negyedik lett) játszott az a Liam Walker, aki akkor a spanyol harmadosztályú San Roque játékosa volt, ám a nyáron a Portsmouth igazolta le, miután Gibraltár egy felkészülési meccsen 4-0-ra legyőzte az angol harmadosztályban szereplő klubot.

www.globalsoccerapp.com