Vágólapra másolva!
A görög válogatott 2004-ben Eb-t nyert, azóta lassan állandó résztvevő a világversenyeken, klubszinten viszont beütött a gazdasági válság. Ugyanakkor pozitív mellékhatás is lehetséges, 1990 óta először állt ki csupa hazai játékossal egy élvonalbeli csapat. Az AEK Athén eladósott, szélnek eresztette a keretét, kiesőjelölt lett, a Panathinaikosznál a szurkolók lettek a fő részvényesek.

Öt forduló után furcsán néz ki a görög bajnokság tabellája. Az még nem meglepő, hogy az Olimpiakosz vezet, azonban többi tradicionális nagycsapat már nem áll ilyen jól. A Panathinaikosz 12., az AEK Athén pedig sereghajtó. Nem a többi klub fejlődött ennyit, a görög válság leginkább a nagycsapatokat fojtogatja.

Nincs pénz erősítésre

A görög szurkolók megszokhatták, hogy a bajnokságban nemzetközileg is elismert játékosok szerepelnek. A hagyományos nagycsapatok a topligákből, illetve Dél-Amerikából igazoltak komoly pénzekért, olyan neveket, mint Rivaldo, Gilberto Silva, Djibril Cissé vagy Eidur Gudjohnsen. A Panathinaikosz 2009 nyarán 8,5 millió eurót fizetett a Marseille-nek Cisséért, az Olimpiakosz egy évvel később hatmillió euróért vette meg a Liverpool spanyol szélsőjét, Albert Rierát. Ők is szívesen szerződtek Görögországba, hiszen tisztában voltak azzal, hogy jó fizetést kapnak, és megvan az esélyük arra, hogy megmutassák magukat a nemzetközi porondon is.

Mára a helyzet alaposan megváltozott. Nyáron a 16 élvonalbeli egyesület mindössze 5,4 millió eurót költött új focistákra, míg egy éve 14,8 milliót, 2009-ben viszont több mint 30 milliót. Az idei 5,4 milliót szinte teljesen az Olimpiakosz fizette ki, a bajnokcsapat mellett a Panathinaikosz és az AEK Athén költött, a többi klub kizárólag ingyen igazolható játékost szerződtetett.

Elfogynak a légiósok

A költségcsökkentés ráadásul nem csak az átigazolásoknál, hanem a fizetéseknél is megmutatkozik. A Goal News nevű görög újság felmérése szerint az élvonalbeli csapatok teljes éves bérköltsége (a három újonc nélkül) az előző szezonhoz képest átlagosan 44,7 százalékkal csökkent, 93 millió euróról 50 millió euróra zsugorodott, amiből 18 millió az Olimpiakoszé. A Kerkyránál viszont az éves bérköltség mindössze 600 ezer euró, nem csoda, hogy a külföldi játékosok számára már korántsem olyan vonzó a görög liga, mint korábban.

Forrás: AFP
Panathinaikosz-edzés

A légiósok száma radikálisan csökkent az előző évekhez képest: míg az előző idényben a játékosok közel fele külföldi volt, most mindössze a 34 százalékuk az. Az első fordulóban pedig a Panioniosz olyan tette hajtott végre az Arisz Szaloniki elleni találkozón, amire 1990 óta nem volt példa a görög élvonalban: kezdő tizenegyében csupa hazai futballista szerepelt. A liga elnökének, Jannisz Moralisznak a véleménye szerint mindez hosszú távon akár jót is tehet a görög labdarúgásnak. "Közel tíz éven keresztül túlköltekeztek az élvonalbeli klubok, de most a szurkolóknak hozzá kell szokniuk, hogy az ilyen megatranszferek ideje elmúlt. A klubok immár csak annyit fizethetnek ki, amennyi a bevételük, és több lehetőséget adhatnak a saját nevelésűeknek, így öt-nyolc éven belül ismét közel kerülhetünk a legerősebb európai bajnokságokhoz" - mondta Moralisz.

Az AEK a teljes kerettől megvált

Addig viszont a görög futball hívei klubszinten nem sok sikerre számíthatnak, ami főleg a nagyok szurkolóit érinti érzékenyen. Az AEK Athén adóssága például az újságok szerint eléri a 35 millió eurót, a klub hiába lett harmadik az előző szezonban, nem kapta meg a nemzetközi kupákban való induláshoz szükséges licencet.

Az athéniak a nyáron kénytelenek voltak megválni a keret szinte mindegyik tagjától, és többségükért még csak pénzt sem kaptak, mivel képtelenek voltak kifizetni a szerződés szerint nekik járó bért, így inkább ingyen elengedték őket. Összesen 24 futballista távozott, kicsivel több érkezett, és öten kaptak szerződést az ifjúsági csapatból. Nem csoda, hogy az AEK öt forduló után mindössze egy ponttal rendelkezik, és az utolsó helyen áll.

Forrás: AFP
Az AEK játékosainak nincs sok oka örömre

De nincs sokkal jobb helyzetben a Panathinaikosz sem, amely eleve kétpontos mínusszal kezdte az idényt az előző szezonban az Olimpiakosz elleni rangadón történt szurkolói rendbontás miatt. Ha nincs a levonás, akkor öt forduló után a nyolcadik helyen állna, így viszont jelenleg a 12. A zöld-fehérek egyedülálló módszert kerestek a pénzügyi problémák megoldására, hiszen július óta a klub fő részvényese a Panathinaiki Symmaxia nevű szervezet, amely a drukkerekből áll. Összesen 3531 tagja van (köztük a klub egykori focistái is, mint Cissé, Gilberto Silva vagy Szotirisz Ninisz), akik mind kisebb-nagyobb összeget fizettek be, és így közel kétmillió eurót gyűjtöttek össze. A klub azonban így sem tudta megtartani legjobb játékosait, viszont a nyáron öt ifista is felkerült az első csapathoz.

Veszélyben az automatikus BL-csoportkör

A Panathinaikosz viszont legalább ott van az Európa Liga csoportkörében, viszont rajta kívül már csak az Olimpiakosz van versenyben a görög klubok közül. Megyeri Balázs csapata az első két csoportmeccsét elveszítette a Bajnokok Ligájában, vagyis túl sok sikerre nem számíthat. Ez a két egyesület a görög futball korábbi eredményeinek köszönhetően automatikusan csoportkörös volt a BL-ben, illetve az EL-ben, de amelyik csapatnak selejteznie kellett, az el is bukott: a PAOK Szaloniki a Rapid Wien, az Aszterasz Tripolisz a CS Marítimo, az Atromitosz pedig a Newcastle United ellen.

Mindez rontja az ország UEFA-koefficiensét, márpedig a görögök jelenleg a 11. helyen állnak - ha kettővel lejjebb csúsznak, akkor a bajnokcsapatuk nem lesz automatikusan csoportkörös a BL-ben. Ez persze nem megy olyan gyorsan, de ha lesz még egy-két olyan gyengébb idény, mint a mostani, akkor bizony bekövetkezik.

www.globalsoccerapp.com