Vágólapra másolva!
Magyar viszonylatban dúsgazdag, ám az edzőcsere után elbizonytalanodott csapattal találkozik 19 órakor a Videoton az Európa Ligában. Az FC Basel kiemelkedik a svájci mezőnyből, a klub évek óta rendkívül racionális, egyben sikeres üzletpolitikát folytat, aminek a pályán is megvan az eredménye.

A Videoton csoportellenfelei közül elméletileg a Sporting a legmagasabban jegyzett csapat, a portugálok az előző idényben egészen az elődöntőig jutottak az Európa Ligában, azonban az utóbbi két-három szezont tekintve az FC Basel talán még jobb eredményeket ért el. A svájci csapat az előző két kiírásban egyaránt ott volt a Bajnokok Ligája csoportkörében, legutóbb pedig hatalmas bravúrt végrehajtva csoportjából is továbbjutott, megelőzve például a Manchester Unitedet.

Olcsón vesznek, drágán adnak

Az FC Basel jelenleg kétségtelenül az első számú svájci klub, a nyolcvanas években még az élvonalból is kiesett. Felemelkedése a 2000-es évek elején kezdődött, egy svájci üzletember, Gigi Oeri frankmilliókat fektetett az egyesületbe, és ennek gyorsan meglett az eredménye. A klub 2002-ben 22 év után először lett bajnok, és az azóta eltelt tíz évben hat aranyérmet nyert, az előző három szezonban egyaránt első lett. És nemcsak odahaza remekelt, a 2002-2003-as idényben bejutott a BL csoportkörébe, azóta pedig minden idényben főtáblás volt vagy a Bajnokok Ligájában, vagy pedig az Európa Ligában.

Mindez természetesen a klub anyagi lehetőségeit is jelentősen megnövelte, immár évek óta a legnagyobb költségvetéssel dolgozik Svájcban, ugyanakkor rendkívül racionális üzletpolitikát folytat. A bázeliek tisztában vannak vele, hogy hosszú távon úgysem versenyezhetnek az európai labdarúgás igazi nagyágyúival, és ennek megfelelően időről időre jó pénzért eladják legjobbjaikat, akiket olcsón, viszonylag ismeretlenül vettek meg, vagy pedig a klub utánpótlásából került ki. Előbbi kategóriába tartozik például az ecuadori csatár, Felipe Caicedo, akit 17 évesen kaparintottak meg 330 ezer euróért, hogy később hétmillióért adják el a Manchester Citynek, vagy a ghánai Samuel Inkoom, aki 540 ezerért érkezett, majd 5,3 millióért távozott az ukrán Dnyipróba. Az idén nyáron Németországba értékesített Xherdan Shaqiri (11,8 millió euró, Bayern München) és Granit Xhaka (8,5 millió, Borussia Mönchengladbach) egyaránt saját nevelésű játékos, akárcsak korábban Ivan Rakitic, Zdravko Kuzmanovic vagy Eren Derdiyok.

24 ezer bérletes

Nemcsak a játékoseladás jelent komoly forrást, hanem a jegybevétel is, hiszen a Basel átlagnézőszáma a St. Jakob stadionban 2002 óta mindig 20 ezer felett van, az előző két idényben pedig egyaránt meghaladta a 29 ezret is - ebből 24 ezer a bérletes. Ha pedig időnként összejön egy jó nemzetközi szereplés, mint a legutóbbi évadban is, akkor a klub nagyot kaszál.

A Basel az idén áprilisban hozta nyilvánosságra a 2011-es pénzügyi adatokat, amelyek szerint tavaly a teljes bevétel 68 millió svájci frank (15,7 milliárd forint) volt, a nyereség pedig 5,5 millió svájci frankra (1,2 milliárd forint) rúgott. Az idei mérleg pedig még jobb lehet, hiszen a fentiekben még nem volt benne a BL-nyolcaddöntőért járó összeg, valamint a két nagy nyári transzfer sem. A klub idén leköszönt pénzügyi igazgatója, Mathieu Jaus úgy becsülte, hogy a 2012-es összbevétel elérheti a 80 millió svájci frankot (18,5 milliárd forint) is.

Forrás: [origo]
A Genk ellen hazai pályán 2-2-t játszott a Basel

Más kérdés, hogy ehhez képest ebben a szezonban nem megy olyan jól a csapatnak: a Bajnokok Ligája selejtezőjében a román CFR Cluj oda-vissza legyőzte, és egyelőre az Európa Liga csoportkörében sem tudott nyerni, ráadásul a bajnokságban is csak a negyedik helyen áll. A múlt héten végrehajtott edzőcsere azonban így is meglepő volt, mert a Baselre nem jellemző a gyakori váltás, 1999 óta a most kinevezett Murat Yakin csupán a negyedik tréner a csapatnál. Christian Gross tíz éven át irányította a klubot, utódja, Thorsten Fink pedig azért távozott, mert a Hamburgtól jobb ajánlatot kapott, vagyis a nemrégiben elküldött Heiko Vogel volt az első szakvezető 13 éve, akit kirúgtak Bázelben.

Egyelőre nem seper jól

Vogel menesztését hivatalosan nem indokolták, de a klub elnöke, Bernhard Heuslers szerint nem is annyira az eredményekkel volt probléma, hanem inkább a tréner és a vezetőség közötti véleménykülönbséggel. Az elnök olyan edzőt szeretett volna látni a kispadon, aki kötődik az egyesülethez, márpedig Vogel, ha tehette, akkor mindig hazatért a Németországban élő családjához a meccsek között. Utódja, Yakin viszont a városban született, és több mint hat éven keresztül volt a klub focistája.

A Videoton szempontjából az edzőcsere pozitív és negatív hatással is járhat. A labdarúgás egyik közhelye, hogy az új tréner érkezése pozitív impulzusokkal van a csapatra, ami nem feltétlenül jön jól a fehérváriaknak, ugyanakkor a jelek szerint Yakin komoly változtatásokat tervez a taktikában, ami bizonytalanabbá teheti a csapatot. A bázeliek a hét végi, Luzern elleni bajnokin, Yakin első mérkőzésén az évek óta megszokott 4-4-2-es felállás helyett 3-5-2-ben futballoztak, és a szakember több alapembert is a kispadra ültetett, a kezdők közé jelölte viszont a fiatal Arlind Ajetit, akinek ez volt a második mérkőzése a felnőttek között. A húzás nem jött be, a csapat rendkívül bizonytalanul játszott, hiányzott a kellő összhang, a meccset pedig Ajeti peches öngólja döntötte el.

Veszélyes fejesek

Mindezek alapján nehéz megjósolni, hogy a Videoton ellen a Basel mit fog játszani, de annyi bizonyos, hogy Alexander Frei nem lesz a pályán, ugyanis egymeccses eltiltást kapott, mert még a Sporting elleni csoportmeccs után túlságosan lassan jutott el a doppingvizsgálatig. A rendkívül összeszokott és rutinos Streller, Frei támadóduó tehát megbomlik, utóbbi helyettese alighanem a kameruni Jacques Zoua lesz, aki eddig mind a 13 bajnokin játszott, de kilencszer csak csereként.

A fehérváriaknak az ellenfél játékrendszerétől függetlenül nagyon figyelniük kell a pontrúgásoknál és a szélről érkező beadásoknál, a svájciak fejjátéka ugyanis rendkívül erős: szezonbeli 31 találatukból tízet fejjel szereztek. Az FCB-nek igazából csak egyetlen igazi támadó középpályása van Fabien Frei személyében, a széleken viszont nagyon erős a csapat. Nemcsak a szélső középpályások centereznek kiválóan (a bal oldalon Valentin Stocker, a jobbon pedig Mohamed Szalah vagy David Degen szerepel), hanem a szélsőhátvédek is rengeteget mennek előre.

A G csoport tabelláját a Genk vezeti négy ponttal, a Videoton három ponttal a második, míg az eddig két döntetlent játszó Basel a harmadik. A négyes sereghajtója a Sporting egy ponttal.

www.globalsoccerapp.com