Vágólapra másolva!
Miközben a Barcelona labdarúgócsapatát követendő példának állítják be a kiváló utánpótlás-nevelése miatt, addig a Real Madridnál sokkal nehezebb a fiatal játékosok dolga. José Mourinhót is sok kritika éri, amiért nem számít a tartalékcsapat legjobbjaira, de a portugál edző dolgát a klub sem könnyíti meg.

A Real Madrid sima győzelmet aratott a Zaragoza ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában, ami egyben jubileumot jelentett José Mourinho számára. A portugálnak ugyanis ez volt a 100. győzelme a Real kispadján, amit eddig csak öt edző tudott elérni, ráadásul Mourinhónak ehhez mindössze 133 mérkőzésre volt szüksége.

Ennek ellenére továbbra is rengeteg kritika éri, legutóbb például azért támadták, mert nem építi be a fiatal tehetségeket az első csapatba.

Mourinho mindenre felkészült

A madridiak a hét elején a spanyol Király-kupában a harmadosztályú Alcoyano ellen játszottak, és a meccset megelőző sajtótájékoztató a szokottnál kevésbé volt unalmas. Egy újságíró ugyanis feltette a kérdést Mourinhónak, hogy arra fogja-e használni a meccset, hogy kipróbáljon az első csapatban néhány fiatalt.

A portugál láthatóan készült erre a kérdésre, mert rögtön elővett egy papírt, és olvasni kezdett róla: "1994 és 2003 között 17 saját nevelésű fiatal mutatkozott be az első csapatban, és a legtöbbre közülük Raúl Bravo és Pavón vitték. Később, amikor Pellegrini volt a tréner, három fiatal debütált, összesen kilenc percet kaptak. Előtte Miguel Torresnek volt 25 meccse. Nem arról van szó, hogy szakítottam volna egy hagyománnyal, éppen ellenkezőleg. Én azt akarom, ha valaki bemutatkozik a felnőttek között, akkor meg is ragadjon ott, ne csak a listát tegye hosszabbá".

Mindennek természetesen volt előzménye, az előző napokban ugyanis a madridi sportsajtó, elsősorban a Marca valóságos kampányt folytatott azért, hogy Mourinho felhívja a felnőttek közé a Real Madrid B csapatának védőjét, Nacho Fernándezt.

A madridiaknak ugyanis mindhárom játékosuk kidőlt a sorból, aki a védelem bal oldalán bevethető: Marcelo, Fábio Coentrao és Álvaro Arbeloa sem állt a csapat rendelkezésére.

Mourinho azonban ahelyett, hogy egy ifistának adott volna lehetőséget, inkább Michael Essient játszatta balhátvédként, és a Borussia Dortmund ellen a Bajnokok Ligájában a ghánai gyenge teljesítmény nyújtott.

Az egyenlőtlen háború

A Marca ráadásul még a madridiak egykori trénerét, Bernd Schustert is megszólaltatta, aki így fogalmazott: "Mourinho semmit sem tett az ificsapatért, és nem is fog, mert nem érdekli. Számára csak a győzelem a fontos, nem az, hogy beépítsen egy fiatalt az első csapatba".

Schuster nyilatkozatának egy részét akár bóknak is felfoghatnánk, elvégre egy tréner számára, főleg a Real Madridnál, az a lényeg, hogy csapata megnyerje a következő mérkőzést.

Mourinho ráadásul meg is magyarázta, hogy miért nem tudott senkit beépíteni a Castillából, és ezzel egyben annak mesterét, Alberto Torilt is kritizálta.

A Castilla jelenleg a 12. helyen áll a spanyol másodosztályban, és bár hivatalosan valóban a Real Madrid tartalékcsapata, azonban szinte teljesen úgy működik, mint egy külön klub, és alapvetően Mourinhónak is ez a fő problémája.

"Torilnak el kell döntenie, hogy mi a fontosabb a számára: a hetedik helyen végezni a második vonalban, vagy segítenie az első csapatot. A Castilla más játékstílusban futballozik, mint mi, és Torilnak természetesen megvan a joga ahhoz, hogy így döntsön, de ez nem segíti a fiatalok fejlődését".

A Marca és az AS persze rögtön lecsapott a témára. "Dinamit a tartalékcsapat ellen" - lehetett olvasni az AS-ben, míg a Marca így fogalmazott: "Mou-Toril, egy egyenlőtlen háború".

Az utolsó lépcsőfok a legnehezebb

Mourinhónak alapvetően igaza van, és erre éppen a fő rivális Barcelona a legjobb példa. A katalánoknál nem csak a B csapat (amely szintén a másodosztályban szerepel), hanem mindegyik korosztály ugyanabban a rendszerben futballozik, mint a felnőttek, és ugyanazt a játékfilozófiát követi.

Ez pedig lehetővé teszi, hogy ha valaki elég tehetséges a fiatalok közül, akkor viszonylag problémamentesen be lehessen építeni az első csapatba. Természetesen a Barca B-ben is játszanak olyanok, akik már túl vannak a második ikszen, mint ahogyan ugyanez igaz a Realra is, ám ott valóban mindenki az első csapat alá dolgozik.

Madridban mindig is nehéz dolguk volt a tehetséges fiataloknak, amit jól mutat, hogy nagyon sokan máshol futottak be karriert. Jelenleg a Primera Divisiónban több mint 30 olyan futballista szerepel, aki a Castillában nevelkedett, Juan Mata, Roberto Soldado vagy Borja Valero pedig már a válogatottban is bemutatkozott.

"Végigjártam az összes lépcsőfokot 11 éves koromtól kezdve, és amikor elértem volna az utolsó szintre, akkor nem mászhattam tovább. Egy 18-20 éves srácnak türelemre van szüksége, márpedig a Realnál ez hiányzik" - fogalmazott Borja Valero.

Ami az Alcoyano elleni kupamérkőzést illeti, Nacho Fernández kezdő volt a védelem bal oldalán (annak ellenére, hogy a Castillában rendre középhátvédet játszik, ráadásul jobblábas), és az első perctől kezdve játéklehetőséget kapott a tartalékcsapat keretéből a középpályás Alex és a csatár Álvaro Morata is, a mindössze 17 éves José Rodríguez pedig a szünetben állt be, és gólt is szerzett.

Az ő személye ráadásul külön oldalvágás a Castilla felé, hiszen még csak 17 éves, és a tarcsiban is alig játszik.

www.globalsoccerapp.com