Vágólapra másolva!
Ugyan ismeretlen tettesek elrabolták a szentpétervári Zenitben futballozó brazil válogatott Hulk egyik húgát, de a 22 éves Angélica sikeresen megszökött fogva tartóitól.

A Globonews információja szerint Helio Pereira da Silva azt mondta, pár pillanatra hagyta csak egyedül az autóban a lányt, akit ismeretlenek magukkal vittek.

A lány azonban az eset után 24 órával sikeresen megszökött és visszatért a szülői házba.

Az ügyben szerdán tart sajtótájékoztatót a rendőrség.