Vágólapra másolva!
Amióta Arsene Wenger az Arsenal edzője, a futballcsapat még sohasem kezdte ilyen gyengén a bajnokságot. Az együttes tíz forduló után csak a hetedik helyet foglalja el, márpedig hajtani kellene, hogy megfeleljen a várakozásoknak. Wenger ugyan 2005 óta nem nyert trófeát a klubbal, de nem is érdekli: szerinte az FA-kupa vagy a Ligakupa-elsőségnél sokkal fontosabb a Bajnokok Ligája-indulás.

Amikor egy évvel ezelőtt az Arsenal tíz forduló után 16 ponttal csak a hetedik helyen állt a Premier League-ben, a drukkerek joggal gondolhatták, hogy kedvenceik nagy bajban vannak. Az Arsenal azonban végül a harmadik helyen végzett, és a szurkolók abban bíztak: hasonlóan gyenge rajt többé nem fordul elő. Elképzelésük azonban nem vált be, hiszen az Walcotték most azt is alulmúlják.

Most felkészültek a távozókra

A hét végi, Manchester United elleni vereség azt jelenti, hogy az Arsenalnak jelenleg tíz forduló után mindössze 15 pontja van, vagyis eggyel kevesebb, mint egy évvel korábban ugyanebben a szakaszban.

A klub tehát a Wenger-éra legrosszabb szezonkezdetét produkálta, pedig a körülmények kicsit mások, mint egy évvel korábban. Az egyesület akkor nagyon elkapkodta az átigazolást, és csak az utolsó pillanatokban, kicsit talán pánikszerűen erősített. Wengernek gyakorlatilag az idény közben kellett csapatot építenie.

Forrás: AFP/Odd Andersen

Theo Walcott a csapat egyik legjobbja

Most viszont más a helyzet: a klub ugyan ismét megvált két erősségétől (tavaly Francesc Fabregas és Samir Nasri távozott, most pedig Robin van Persie és Alexander Song), ám erre most Wenger sokkal jobban felkészült.

Lukas Podolski leigazolását a tavasszal bejelentették, Olivier Giroud megszerzése már a nyár elején tudott volt, és Santiago Cazorla szerződtetése is augusztus elején történt. A szakmai stábba új edző érkezett, Wenger asszisztense a klub egykori legendás hátvédje, Steve Bould lett, és ennek hatása az első fordulókban érződött is a csapat teljesítményén.

Elfogytak a helyzetek

Az Arsenal az első öt bajnokin mindössze két gólt kapott, és védelme azóta sem teljesít rosszul, tíz meccsen mindössze nyolcszor találtak a kapujába, ez a legjobb a Premier League-ben,. Egy évvel korábban tíz bajnoki után a klub 21 kapott gólnál járt, és ebben benne volt az Old Traffordon elszenvedett 8-3-as vereség is.

Ezúttal a probléma éppen abban a csapatrészben van, amelyik eddig az Arsenal erőssége volt. Amíg egy évvel korábban tíz meccs után már huszonegy gólnál járt a csapat, most mindössze tizenötöt ért el.

Forrás: AFP/Patrik Stollarz

Olivier Giroud végre tétmeccsen is betalált

Mindezzel Wenger is tökéletesen tisztában van. "A szezon első három rangadóján, a Chelsea, a Schalke és a Manchester United elleni találkozókon voltak nagy védelmi hibák. Ezeket azonban ki tudjuk javítani, és a védekezésünk egyáltalán nem rossz. Ahhoz viszont nem vagyunk hozzászokva, hogy nem tudunk helyzetbe kerülni. Korábban sok kritikát kaptunk a rossz helyzetkihasználás miatt, de most sokszor még lehetőségeink sincsenek. A játékunk a kreativitásra épül, és ezt kell visszahoznunk" - mondta a francia edző a MU elleni vereséget követően.

A londoniak a mezőnyben hozzák a szokásos játékukat, hiszen övék a Premier League-ben a legmagasabb labdabirtoklási arány, és csak a Manchester United passzol pontosabban - viszont a kapura lövések számát tekintve már csak a hetedik helyen állnak, még a Fulham és az Everton is előttük van.

A negyedik hely fontosabb, mint a kupagyőzelem

Wengert elsősorban azért kritizálják, mert a klub 2005 óta semmilyen trófeát nem nyert, szerinte azonban a Bajnokok Ligája-kvalifikáció fontosabb az FA-kupa- vagy a Ligakupa-győzelemnél.

Wenger ezt kerek-perec ki is jelentette a múlt héten a klub részvényeseinek rendes évi közgyűlésén. "Számomra egy idényben öt feladat létezik ebben a fontossági sorrendben: a Premier League, a Bajnokok Ligája, bejutni a Bajnokok Ligájába, az FA-kupa és a Ligakupa. Ha saját magammal törődök, akkor a kupára hajtok rá, ha a klubbal, akkor a BL-kvalifikációra. Mert ha a legjobb játékosokat akarjuk szerződtetni, akkor a kiszemelt nem azt fogja kérdezni, hogy megnyertétek-e a Ligakupát, hanem azt, hogy bejutottatok-e a Bajnokok Ligájába" - magyarázta a szakember.

Forrás: AFP/Patrik Stollarz

A gondterhelt Wenger

Persze van, akinek ez is kevés, hiszen az egyesület immár évek óta nem képes megtartani legjobbjait. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárul, hogy a klub ragaszkodik a fizetési struktúrájához, amelyben egyetlen futballista sem keres heti 100 ezer fontnál többet - az előző idényben a csúcstartó Van Persie volt 90 ezerrel.

Az összes klubra vonatkozóan a 2010-2011-es évadra vonatkozó adat az utolsó, ami a béreket illeti, és az Arsenal akkor ebből a szempontból 124 millió fonttal csak ötödik volt a Premier League-ben, a két manchesteri klubon és a Chelsea-n kívül a Liverpool is előtte állt.

A fizetések azonban idényről idényre emelkednek az Ágyúsoknál is, mégpedig nagyobb arányban, mint a klub bevételei, és az Arsenal fél szemmel már a Platini által beharangozott pénzügyi Fair Playre is figyelve nem akar többet költeni annál, mint amennyi pénze van, így a lukakat a transzferekből próbálja betömni.

Egy Ligakupa-győzelem ezen aligha segítene, viszont a Bajnokok Ligájába való bejutás nélkül a pénzügyi problémák még nagyobbak lennének, és még a klubnál maradt klasszisokat sem tudnák megtartani.

www.globalsoccerapp.com