Vágólapra másolva!
Sérülés miatt már az első félidőben le kellett cserélnie a Videoton labdarúgócsapatának Marco Caneirát és Filipe Oliveirát a vasárnapi, Kecskemét ellen 2-0-ra megnyert bajnokin. A fehérvári klub honlapján Garancsi István tulajdonos felháborodottan nyilatkozott a vendégekről, és azt mondta, az MLSZ illetékeseihez fordul és keresi a jogi megoldásokat a hasonló, durva meccsek elkerülésére.

"Sajnos kettőt kellett aludnom, hogy magamhoz térjek a sokkból. Televízión néztem és döbbenetes élmény volt - negatív értelemben - a mérkőzés. Az pedig még elszomorítóbb, hogy mindezt egy olyan tehetséges, fiatal edző csapatától láttuk, aki pályafutása egy meghatározó részében a Videoton FC mezét viselte. Bár ez a játékstílus egy csapat ellen sem tolerálható!" - nyilatkozta Garancsi István, a Videoton klubtulajdonosa a klub hivatalos honlapján.

A vasárnapi, Kecskemét elleni bajnokit a hazaiak 2-0-ra nyerték, ám sérülések miatt két játékost, Marco Caneirát és Filipe Oliveirát is le kellett cserélni.

"Azt hiszem, elérkeztünk egy olyan pillanathoz, amikor fel kell emelnünk a szavunkat, és meg kell szólalnom, mint tulajdonos és játékosokba, sportba befektető személy. Ilyen durva, az ellenfél játékosait megfélemlítő, a cél érdekében minden eszközt bevető csapattal még pályafutásom során nem találkoztam. Az ezt végigasszisztáló bíráskodással szintén nem" - folytatta Garancsi.

"Nem engedhetjük ezt tovább, nem lehet megengedni, hogy mások munkáját szándékosan tegyék tönkre magukról megfeledkezett játékosok, és ezt a bírók engedjék a pályán. Csak a vakszerencse mentette meg a csapatunkat a súlyosabb sérülésektől. Az öltöző úgy nézett ki, mint egy kórházi terem. Ennyi rúgást, sérülést fél év alatt szed össze a csapat, nem beszélve arról, hogy a meccs alatt a játékosainknak leginkább arra kellett figyelniük, hogy hogyan kerüljék el a még komolyabb sérüléseket."

A klubtulajdonos szerint egyértelműen látszott, hogy a Horváth Ferenc irányította vendégcsapat játékosai több esetben nem a labdára, hanem az ellenfélre utaztak.

"Az erről szóló összefoglalókat meg fogjuk küldeni az MLSZ illetékeseinek, jelen pillanatban pedig a jogi megoldásokat keressük a hasonló, durva meccsek elkerülésére" - mondta Garancsi.