Vágólapra másolva!
A diósgyőri Csirszki Martinnak súlyos sérülést okozó Tandia Souleymane nincs jól a brutálisra sikerült szombati belépője után.

A Kispest szenegáli védője az NB I hétvégi fordulójában szállt bele a diósgyőri fiatal focistába, és horrorisztikus sérülést okozott: a mindössze 17 éves Csirszki kettős szárkapocstörést szenvedett, ezenkívül szilánkos sípcsonttörése is van.

A 3-1-es diósgyőri sikert hozó bajnokin Vad II István a partjelzővel konzultálva leküldte a pályáról a hátvédet, aki ugrálva, köpködve és az öklét rázva reklamált az eset után (a videón 4:35-nél).


Ezzel együtt a kispesti tulajdonos George F. Hemingway szerint a védő azóta megbánta tettét. "Játékosunkat borzalmasan bántotta az okozott sérülés" - fogalmazott a vezető a Pepsifoci.hu-n vezetett blogjában. "Elnézést kért, mint ahogy mi is, a mérkőzés után. Mikor beszéltem vele, kérdezte, hogy hogyan tudja majd meglátogatni Csirszki Martint, mert nagy lelkiismeret-furdalása van, annak ellenére, hogy egyáltalán nem akarta bántani a másik játékost."

Hemingway elmondta, a videofelvétel alapján számára egyértelmű, hogy Tandia nem akart sérülést okozni.

Csirszki Martinnak várhatóan a tavaszi szezon végéig tart a felépülése. Az U18-as válogatottba is bekerült játékos áprilisban mutatkozott be az NB I-ben, eddig hat bajnokit játszott a Diósgyőrben.