Vágólapra másolva!
Lionel Messi mostanra szinte az összes csúcsot megdöntötte, kizárólag a focitörténet legnagyobbjaival említhető egy napon, pedig még mindig csak 25 éves. Senki nem tudja, hol vannak a határai, akár még fejlődhet is. Az sem számít, ha nem nyer világbajnokságot sosem - de persze erről sem kell lemondania. Létezik nála is jobb góllövő? Volt nagyobb focista? Szavazzon!

Lionel Messi vasárnap este a múltba száműzött egy focitörténeti mérföldkövet: a Betisnek lőtt duplájával 86 gólnál tart ebben a naptári évben, miközben a korábbi csúcstartó, a német Gerd Müller 85-ig jutott 1972-ben. Messi tejszínhabot is bőven nyomhat a tortájára: négy meccs maradt januárig, abból kettő a kupában, a másodosztály középmezőnyében lévő, négy forduló óta nyeretlen Córdoba ellen, valamint egy-egy bajnoki az Atlético Madriddal és a Real Valladoliddal.

"A világ legjobb futballistája döntötte meg a rekordomat - jelentette ki Müller. - Nagyon örülök Messi sikerének, ő egy óriás, aki emellett nagyon szerény és igazi profi. Azt kívánom neki, hogy az új csúcs is maradjon életben negyven évig."

Gerd Müller, az eddigi rekorder


Maga Messi példás szerénységgel nyilatkozott a Betis legyőzése után: "Örülök a rekordnak, de a céljaim változatlanul csapatcélok: megnyerni a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját."

Gerd Müller hatvan meccsen jutott 85 gólig negyven éve, az átlaga valamivel erősebb Messiénél (1,416 vs 1,303), ugyanakkor a német egy tucat gólt a direkt arra az évre kitalált Ligakupában lőtt. A sorozat komolytalanságát jelzi, hogy csak a müncheni olimpia miatt hosszúra nyúlt kényszerszünet miatt találták ki, és ki sem írták újra egészen 1997-ig.

Kézenfekvő volna Messit Diego Maradonához hasonlítani, elvégre mindkettő alacsony, argentin és technikás, ráadásul Maradona is játszott Barcelonában. Góllövés tekintetében azonban Lionel messze Diego előtt jár. Maradona leggólerősebb éve az 1980-as volt, kerek ötvenig jutott (hetet a válogatottban, 43-at az Argentinos Juniorsban lőtt).

Maradona vs Pelé

Pelé ezzel szemben két évet is hetvennél több találattal zárt, 75-öt lőtt 1958-ban, 73-at 65-ben. A brazil legenda és Messi közt a fő különbség, hogy Pelé nyert világbajnokságot, hármat is, míg Messi Argentínával eddig kétszer is csak a negyeddöntőig jutott.

Messi esetében azonban felesleges a megnyert trófeákat számolgatni, legalábbis a csapattársa, Gerard Piqué szerint: "Általában a visszavonulásuk után mondanak értékelést a játékosokról, de Messi a focitörténet eddigi legjobbja, akkor is, ha még sok van hátra a karrierjéből. Nincsenek határai, egyszerűen csak élvezni kell a játékát, mindennap és minden percben."

Puskás négy gólja a BEK-döntőben


Lehet benne valami, elvégre Puskás Ferenc helyét sem kérdőjelezi meg senki a legnagyobbak közt, holott világbajnokságot ő sem nyert. Puskás még Honvéd-játékosként, 1950-ben lőtte a legtöbb gólt egy naptári évben, 58-at, a legeredményesebb napja pedig 1960. május 18. volt: madridosként négy gólt lőtt a BEK-döntőben az Eintracht Frankfurtnak.

Kicsit kilóg a sorból Romario, ugyanakkor a brazil világbajnok a pályafutása egészét tekintve lenyűgözően hatékonyan focizott: 55 gólt szerzett a válogatottban, 874-et a klubjaiban, összesen 929-ig jutott felnőtt-tétmeccseken. Noha ő maga ezernél is több gólt emleget, sosem tagadta, hogy unortodox számítási módszerekkel él, ugyanis az ifimeccseken szerzett találatait is figyelembe veszi.

Romario top 20


"Nagyon nehéz Messit bárkivel is összehasonlítani, ez olyan, mint a nappal és az éjszaka" - mondja Farkas Norbert, a Sport TV spanyolfoci-szakértő kommentátora. "Néhány dologban talán Kubala Lászlóhoz mérhető, aki Spanyolországban először csavarta a szabadrúgásokat, addig csak úgy meglőtték teli rüszttel. Messi az az ember, akiben minden összpontosul, Pelé, Maradona, Albert Flórián és Johan Cruyff is van benne, mindegyikből a legjobbat birtokolja, száz kilométer per órás sebességgel. Hogy nem a fejeseiről híres? Lehet, de fejelt gólt BL-döntőben, bár alacsony. Most mindenki a góljairól beszél, de azt is érdemes megnézni, mennyi passzt ad, Ronaldo hozzá képest nulla."

Pedig Farkas mást látott kilenc éve, az akkor még csak tizenhat éves Messivel készített interjúja során: "Akkor még arra sem gondoltam, hogy egyáltalán valaha futballista lesz. Az egész lénye nem ezt közvetítette, ahogy állt, a fizimiskája, a testtartása. Semmilyen különleges kisugárzása nem volt, egy 16 éves srácról amúgy sem lehet tudni, hogy lesz-e belőle valaki."

Ki minden idők legjobb góllövője?

Lionel Messi

277101outform.html400350

Gerd Müller

277102outform.html400350

Pelé

277103outform.html400350

Puskás Ferenc

277104outform.html400350

Romario

277105outform.html400350


"Először Carlos Rexach, az akkori sportigazgató vállalta fel az akkori elnökkel, Joan Gasparttal szemben, hogy leigazolja Messit, külön papírt írt, amelyben kezeskedett érte" - mesélte a Fiesta című spanyol focimagazin utazó riportere. "A másik kritikus pont Frank Rijkaard idején jött el, az edzőt állítólag Deco és Ronaldinho győzködte folyamatosan, hogy tegye be a csapatba Messit. 2005 nyarán a Capello-féle Juventusszal játszott barátságos meccset a Barca, az olasz pedig szólt Rijkaardnak: miért nem játszatod azt a srácot? Ha nem kell, én elviszem. A harmadik kísértés Zabaleta felől jött, aki Messi jó barátja volt az utánpótlás-válogatottban, és aki az Espanyolhoz csábította. Nagyon kevésen múlt, hogy nem mondott igent, mert akkor még úgy tűnt, a Barcelonában nem fog játszani."

Az igazi áttörést Josep Guardiola kinevezése hozta meg. Az addig hallgatag, visszafogott, a labdával szinte mindig egyedül kapura törő Messi felszabadultabb lett, miután Guardiola kiemelten foglalkozott vele. Sokat beszélgettek, az addig a széleken játszó Messit behozta középre, hamis kilencesnek, és igazi csapatembert faragott belőle, megértette vele a Barcelona filozófiáját, a labdatartásra és a legmagasabb szintű összjátékra épülő stílust.

Messi csak a legnagyobbakhoz mérhető, de még csak 25 éves, így felmerül a kérdés, képes lehet-e fejlődni? "Ezt ugyanúgy nem tudom, ahogy a 16 éves Messiről nem tudtam, hogy focista lesz" - mondja Farkas. "Fogalmam sincs, hol vannak a határai, mindig elő tud szedni valami újat, amivel mindenkit meglep. Capello szerint hétévente minden megváltozik a fociban, mindig jön egy újabb fordulópont. Ha ez igaz, akkor megint jöhet valami változás. Lehet, hogy Messi vébét nyer, az csodálatos volna, ugyanakkor az sem von le semmit a nagyságából, hogy még nem nyert. Évekkel ezelőtt Gento, a Real Madrid legendája azt mondta nekem, olyan játékos, mint Di Stéfano, nem lesz még egy. Aztán jött Messi."

Egy naptári évben szerzett gólok

Lionel Messi2012561351286
Gerd Müller19724211191385
Pelé19585808975
Pelé19654987973
Puskás Ferenc195046001258
Diego Maradona19804300750

A név, majd az évszám után a bajnokikon, a nemzetközi kupákban, a hazai kupasorozatokban és a válogatottban szerzett találatok száma, majd az összesítés olvasható.