Vágólapra másolva!
A svájci Nyonban kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőit. A Manchester United nem tudta elkerülni a csoportmásodikok közül érkező Real Madridot, a Milan pedig beleszaladt a Barcelonába.

A még versenyben lévő négy spanyol csapatból a Barcelona és a Real Madrid is kőkemény nyolcaddöntőre készülhet, a katalánok belefutottak a Milanba, míg a kilencszeres győztes madridiaknak a Manchester Uniteden kéne átverekedniük magukat.

A Barca és a Milan tavaly is találkozott, akkor a csoportkörben a Nou Campban 2-2 lett a vége, a San Siróban 3-2 a Barcának, majd a negyeddöntőben 3-1-es összesítéssel mentek tovább Messiék.

A Real-MU meccs legizgalmasabb momentuma az lesz, hogy az angolokkal BL-t nyerő Cristiano Ronaldo először tér vissza ellenfélként az Old Traffordra. A két gigász a 2002/2003-as szezonban találkozott utoljára a BL-ben, akkor a Real 3-1-re nyert a Bernabéuban, a MU pedig hiába győzött 4-3-ra saját pályáján, így is kiesett, az Old Trafford nézői pedig vastapssal tisztelegtek a spanyolok mindhárom gólját szerző Ronaldo előtt.

Nehéz megmondani, ki jut majd tovább az Arsenal-Bayern párharcból, bár a németek egy fokkal esélyesebbnek tűnnek, de Wenger csapatának talán pont a kiismerhetetlen mivolta az egyik fegyvere. A Dortmundot sem irigyeljük, hogy a Chelsea kiejtésében tevékeny szerepet játszó Sahtarral hozta össze a sorsolás, a Schalke viszont bemasírozhat a nyolc közé, a Galatasaray nem tűnik leküzdhetetlen akadálynak.

A Juventus is elégedett lehet, bár óvatossá teheti Pirlóékat, hogy a Celtic a csoportkörben otthon elkapta a Barcát. A PSG abban bízhat, hogy Ibrahimovic végre az egyenes kieséses szakaszban is megrázza magát, és akkor a Valencia ellen összejöhet a továbbjutás, míg a Porto-Málaga párharcban nehéz tippelni.

John Alexander, a Manchester United főtitkára: "Mindenki később számított egy ilyen összecsapásra, amely a nyolcaddöntő legizgalmasabbjának ígérkezik. Ha a történelem számít, akkor el kell mondani, hogy egyetlen BL-győzelmünket akkor arattuk a Real Madrid felett, amikor később megnyertük a döntőt a Wembleyben..."

Emilio Butragueno, Real Madrid sportigazgatója: "A szurkolók nagyon boldogok lesznek, mert látványos és izgalmas meccsre van kilátás a Manchester ellen. Az onnan hozzánk szerződött Ronaldo számára még különlegesebb lesz a mérkőzés, de ő igazi profi, és a legjobbját fogja nyújtani."

Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona alelnöke: "A Milan Európa egyik legnagyobb és legtiszteletreméltóbb klubja. A bajnokságban nem remekelnek, de kiváló játékosaik vannak, és a futballban minden megváltozhat egyik napról a másikra."

Umberto Gandini, a Milan sportigazgatója: "A Barca sem örül és mi sem, de ilyen a sors. A világ legnehezebb ellenfelét kaptuk."

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezetője: "Jól ismerjük az Arsenalt, elégedettek lehetünk a sorsolással. Nem lesz sima meccs, fontos, hogy Londonban gólt szerezzünk."

Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund ügyvezetője: "El kell fogadni a sorsolást, bár a Donyeck nem éppen ideális ellenfél. Előnyt jelenthet nekünk, hogy Ukrajnában csak márciusban kezdődik a bajnokság."


BL, nyolcaddöntők:
Milan - Barcelona
Real Madrid - Manchester United
Valencia - PSG
Porto - Málaga
Galatasaray - Schalke
Celtic - Juventus
Arsenal - Bayern München
Sahtar Donyeck - Dortmund

A BL-nyolcaddöntő menetrendje, 1. mérkőzések:
február 12.:
Celtic Glasgow (skót) - Juventus (olasz) 20.45
FC Valencia (spanyol) - Paris Saint-Germain (francia) 20.45

február 13.:
Sahtar Donyeck (ukrán) - Borussia Dortmund (német) 20.45
Real Madrid (spanyol) - Manchester United (angol)

február 19.:
Arsenal (angol) - Bayern München (német) 20.45
FC Porto (portugál) - Málaga (spanyol) 20.45

február 20.:
Galatasaray (török) - Schalke 04 (német) 20.45
AC Milan (olasz) - FC Barcelona (spanyol) 20.45

visszavágók:
március 5.:
Borussia Dortmund - Sahtar Donyeck 20.45
Manchester United - Real Madrid 20.45

március 6.:
Juventus - Celtic Glasgow 20.45
Paris Saint-Germain - FC Valencia 20.45

március 12.:
Schalke 04 - Galatasaray 20.45
FC Barcelona - AC Milan 20.45

március 13.:
Bayern München - Arsenal 20.45
Málaga - FC Porto 20.45