Vágólapra másolva!
Diego Maradona az iraki labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya akar lenni, s ki szeretné vezetni a csapatot a 2014-es brazíliai világbajnokságra.

Hernan Tofoni ügynök elmondta, hogy az argentinok legendás futballistája nagyon elszánt, s mindenképpen az iraki válogatott mellett szeretne dolgozni.

"Diego minden nap hív az ügyben, s jelezte, hogy nem csupán hat hónapra szeretné megkapni a munkát, hanem hosszú távon dolgozna Irakban" - mondta Tofoni, aki pénteken tárgyal majd a helyi szövetséggel Maradona kandidálásáról.

Az iraki szövetség egyik vezetője ugyanakkor pénteken cáfolta, hogy tárgyalnának Maradona esetleges szerződtetéséről, és mindehhez hozzátette: nincs is tervben a volt argentin játékos kinevezése.

A 2010-es világbajnokságon Argentínával negyeddöntőig jutott Maradona jelenleg az egyesült arab emírségekbeli al-Vaszl labdarúgócsapatánál dolgozik tanácsadóként, ám jelezte, hogy nem jelentene problémát megválnia mostani munkájától az iraki válogatottért. Az irakiak előző szövetségi kapitánya, a brazil Zico novemberben távozott a posztjáról.

A csapat jelenleg Ausztráliával és Ománnal holtversenyben a második helyen áll vb-selejtezőcsoportjában, és korábban csak egyszer, 1986-ban jutott ki a vébére, amikor éppen a Maradona vezette Argentína lett a végső győztes.