Vágólapra másolva!
Nem engedi el két védőjét a Steaua Bucuresti a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő román labdarúgó-válogatott téli összetartására, amelynek során két meccset is vív az együttes.

Victor Piturca szövetségi kapitány három játékost hívott meg a fővárosi csapatból a téli edzőtáborozásra, amelynek helyszíne a spanyolországi Málaga lesz.

Az edzőtábor idejében február 2-án Lengyelországgal és négy nappal később Izlanddal találkozik Románia, előbbi mérkőzés nem a FIFA által kijelölt, válogatottaknak fenntartott meccsnapon lenne.

A Steaua ebben az időszakban a törökországi Antalyában készül a Ajax elleni EL-nyolcaddöntő meccseire, emiatt a vezetősége két hátvédet, Vlad Chirichest és Florin Gardost nem engedi el a válogatotthoz.

Indoklásuk szerint a Steaua meccsei túl közel esnek a válogatott találkozókhoz, a klub február 14-én és 21-én játszik az Ajax ellen.

A harmadik meghívott futballistát, Cristian Tanasét elengedik, mivel ő eltiltott lesz a holland csapat elleni első összecsapáson.

"Megértem Piturcát, de még épp elég ideje lesz fekészíteni a két játékost a március végi selejtezőkre" - mondta Reghecampf.

Románia a következő, március 22-i vb-selejtezőjén a magyarokkal csap össze a Puskás Ferenc Stadionban.

A találkozó rendkívül fontos lesz a pótselejtezőt érő második hely szempontjából, ugyanis négy mérkőzés után mindkét válogatott kilenc ponttal várja a folytatást a százszázalékos hollandok mögött. A románok négy nappal később a vb-ezüstérmes éllovashoz látogatnak.