Vágólapra másolva!
Napok óta Spanyolországban edzőtáborozik a Videoton labdarúgócsapata, amelynek edzője, Paulo Sousa távozott, utódját azonban még mindig nem nevezték ki. A klub honlapján az eddigi másodedző, Joan Carrillo Milan azt nyilatkozta, ha felkérnék a feladatra, szívesen vállalná.

Hétfőn távozott a Videoton labdarúgócsapatának éléről Paulo Sousa, és utódjaként a portugál és magyar sajtó azt a Sergio Conceicaót jósolta, aki aznap szintén távozott a portugál első osztályban szereplő Olhanense kispadjáról.

Azóta a Videoton elutazott a spanyolországi edzőtáborba, az új trénerről semmi hír, a szakmai munkát az eddigi másodedző, Joan Carrillo Milan vezeti.

"Valóban nagy kihívás az, ha egy csapat vezetésére, irányítására kérnek fel, azonban nekem ez a munkám, sőt ez az életem. A játékosokhoz hasonlóan én is nagyon motivált vagyok, vágyom a sikerre, akárcsak a jelenlévő labdarúgók mindegyike" - idézte a szakembert a klub hivatalos honlapja.

"Amennyiben a klub vezetése úgy dönt, hogy a későbbiekben is első számú edzőként számít rám, készen állok a feladatra. De megmondom őszintén, nem foglalkozom egyelőre a jövővel, hiszen rengeteg feladatunk van most a jelenben, csakis erre koncentrálunk."