Vágólapra másolva!
José Mourinho védekező felfogású Manchester Unitedet látott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán, és képesnek érzi a csapatát arra, hogy a visszavágón idegenben harcolja ki a továbbjutást. Kollégája, Alex Ferguson dicsérte kapusát, David de Geát, és méltatta a Real-gólját szerző Cristiano Ronaldót is, aki szerinte olyan gólt fejelt, amilyet más nem tud.

"Képesek vagyunk gólt szerezni az Old Traffordon. Sok csapat megtette már ezt a Manchester otthonában, és még nem játszott ott olyan, amely hasonló támadópotenciállal rendelkezett volna, mint mi. Megvolt a lehetőségük, hogy nyerjenek, és boldogan térnek haza, de ők is tudják, hogy a Real meg tudja csinálni, és az utolsó percig nyílt lesz a párharc" - értékelt José Mourinho, a spanyol csapat edzője, aki azt mondta, nem érez nyomást magán, és nem gondolkozik azon, hogyan befolyásolná a sorsát, ha nem jutnának tovább.

Mourinho kis kritikával illette az angolokat, mondván, nem számított rá, hogy a United védői letáboroznak majd a saját térfelükön, de aztán hozzátette, nem akarja az ellenfelet piszkálni, mivel elérték azt az eredményt, amiért jöttek. A másik oldalt képviselő Alex Ferguson meg is védte csapatát, amikor azt nyilatkozta, szó sem volt arról, hogy nem akarták volna megnyerni a meccset, amit az is bizonyít, hogy négy támadó felfogású játékos is a pályán volt.

Ferguson szerint semmi nem dőlt el, minden azon múlhat majd, ki szerzi az első gólt a visszavágón. A MU edzője nem győzte dicsérni a remekül védő David de Geát, aki szerinte egész szezonban sokat fejlődött, és nem feledkezett el Cristiano Ronaldóról sem, aki Manchesterből igazolt a Realhoz.

Forrás: AFP/Pedro Armestre
Forrás: AFP/Pedro Armestre

Sergio Ramos (fehér mezben) harcol Kagavával a labdáért

"Cristiano nagyszerű éveket töltött velünk. Beszéltem vele a meccs után, bejött az öltözőbe, és ott diskurált a régi társaival. A góljánál először Evrát hibáztattam, de aztán megnéztem a felvételt, és láttam, hogy Ronaldo térde Evra fejénél volt. 2008-ban, a Roma elleni negyeddöntőben ugyanilyen gólt szerzett, egyetlen játékos sem képes erre, még Messi sem" - méltatta Ferguson egykori játékosát.