Vágólapra másolva!
A magyar bundaügy egyik első számú gyanúsítottja, Horváth Gábor szerint ő sosem vallott Détári Lajos ellen, korábbi barátnőjét, Lipcsei Bettát nem engedte fogadni, ő pedig nem a fociért, hanem a fociból élt - derül ki a korábbi focista Nemzeti Sportnak adott interjújából.

A REAC, a Siófok és a Diósgyőr játékosaként sem tudott kibújni a bundázás alól - állítja Horváth Gábor. "Nem nevezném csalásnak, maradjunk a vesztegetés szónál. Sajnos én akkor voltam NB I-es focista, amikor ez a betegség burjánzott, ez a vírus engem is megfertőzött. Futballgyilkosok lennénk? Nem lehet megölni azt, aki már halott."

Horváth szerint sok pénzt keresett, de gyorsan el is verte. "Nem én fogadtam, én kaptam egy marék ötszázast, természetesen euróban, és követtem az utasításokat. Sok pénzt elszórtam, éltem. Hogy megérte-e? Természetesen nem."

Arról, hogy azért bundázott-e, mert csúszott a fizetése, így nyilatkozott: "Olyan nem volt, hogy ne csúszott volna, egyedül a REAC volt a kivétel. Ha jól tudom, most mindenhol idejében fizetnek. Dicséretes, hogy rendbe tették a magyar futballt, de Magyarország még ezer sebből vérzik. Szerintem a bankok is bundáznak."

A Rangado.hu internetes oldal a múlt héten azt írta, hogy Horváth Gábor vallott a bundaügyben Détári Lajos és korábbi barátnője, a Sport TV műsorvezetője, Lipcsei Betta ellen is, az egykori focista erre így reagált: "Felháborítónak tartom, hogy ilyen hazugságokat írnak. Ezúton üzenném Détári Lajosnak, hogy nem vettem a számra a nevét, és remélem, pert indít. El sem tudom képzelni, hogy bármikor belekeveredhetett volna ilyesmibe. Lipcsei Betta korábban valóban a barátnőm volt, és én nyitottam egy számlát az ő bankkártyájáról az egyik fogadási oldalon. Tudta a kódot, de nem engedtem, hogy fogadjon, mert sohasem találta el az eredményt."

Már korábban vallomást tett, de a bíróságon még meg kell jelennie Horváthnak, aki jelenleg Dubajban dolgozik, és úgy érzi, Magyarországon nemkívánatos személy lett. Már nem focizik, mert az csak feltépné a sebeket. "Sohasem szerettem futni, és csapatjátékos sem vagyok. Most thaibokszedzésekre járok, és személyi edzőként dolgozom."