Társoldalunk:

A Milan késleltetheti Vilanova visszatérését

2013.03.01. 10:50

Tito Vilanova, a Barcelona New Yorkban kezelt edzője már számolja a napokat a visszatérésig, amikor újra a csapat mellett lehet.

Vilanován decemberben hajtottak végre műtétet, miután  ismét daganatot találtak a fültőmirigyében, és január vége óta New Yorkban kezelik. Nélküle nem megy a Barcának, amely a bajnokságban ugyan magabiztosan vezet, de a BL nyolcaddöntőjének első meccsén 2-0-s vereséget szenvedett a Milantól, majd 3-1-re kikapott a Király-kupa elődöntőjének visszavágóján a Real Madridtól, és ezzel kiesett.

Sandro Rosell, a Barcelona elnöke a vezetőség több tagjának társaságában Vilanovánál járt a napokban, egyrészt, hogy támogatást nyújtsanak a kezeléseken átesett edzőnek, másrészt, hogy a csapattal kapcsolatos dolgkról egyeztessenek.

Kiderült, hogy az edző március végén tér vissza, és a Mundo Deportivo című lap szerint április másodikán ülhetne le újra a Barca kispadjára, apró szépséghiba, hogy ez egy BL-játéknap, márpedig Messiéknek még át kellene verekedniü magukat a Milanon ahhoz, hogy érdekeltek legyenek az ekkor esedékes negyeddöntőben. Az egyeztetéseken az is kiderült, hogy a régóta hírbe hozott Neymar mellett egy kapust és egy középpályást szeretne igazolni a klub a nyáron.