Vágólapra másolva!
José Mourinho szerint a rosszabbik csapat jutott tovább kedden a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, amikor a Real Madrid 2-1-re legyőzte a Manchester Unitedet, így 3-2-es összesítéssel továbbjutott.

Az első meccs 1-1-es döntetlenje után a Manchester United hazai pályán Sergio Ramos öngóljával megszerezte ugyan a vezetést a Real Madrid ellen, de utána Cuneyt Cakir játékvezető kissé szigorú ítéletet hozott, és kiállította Nanit, a Real pedig emberelőnyben fordítani tudott.

"Őszintének kell lennem, a legjobb csapat kapott ki, de ez a foci" - kezdte a meccs utáni sajtótájékoztatót José Mourinho, a spanyolok vezetőedzője. "Amikor kiállították Nanit, akkor tíz percig nagyon jól játszottunk, a Manchester United nem tudott mit kezdeni azzal, hogy Higuaín mögött ott volt Ronaldo, Özil és Kaká. Tudom, hogy mit jelent a manchesteri játékosoknak az Old Traffordon Sir Alex Ferguson irányítása alatt játszani, és tudtam, hogy nagyon nehéz lesz ellenük a hajrá, a két gólunk után nem is igazán tudtuk irányítani a játékot. Ott volt viszont Diego Lopez, aki a győzelmet jelentette a számunkra. Az, hogy a kapusunk volt a legjobb, nem azt jelenti, hogy szerencsénk volt, mert ő is a játék része, Madridban például a manchesteriek kapusa, De Gea volt a mezőny legjobbja."

Mourinho az ellenfél menedzserét is dicsérte. "Sir Alex mindig jó döntéseket hoz, ő a legjobb edző. Én egy senki vagyok ahhoz, hogy megkérdőjelezzem bármilyen húzását is, a csapatát most is tökéletesen megszervezte."

Forrás: AFP/Andrew Yates
Mourinho szerint ő egy senki Fergusonhoz képest AFP

Ferguson nem ment el a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóra, helyette segítője, Mike Phelan nyilatkozott. "Nagyon csalódottak vagyunk, mindenki összetört az öltözőben. Aki látta a meccset, az tudja, hogy milyen túlzott döntés született a párharc egyik legfontosabb szakaszában. Nem hiszem, hogy Sir Alex Ferguson akármit is nyilatkozna a játékvezetőről, azért vagyok én itt helyette, hogy elmondjam, amit mindenki látott. A kiállításig irányítottuk a játékot, megszereztük a vezetést is, minden úgy alakult, hogy terveztük, de a Real Madrid ellen nem lehet emberhátrányban kihúzni."

Cristiano Ronaldo nem játszott jól volt csapata ellen, mégis győztes gólt lőtt. Mourinho erről így nyilatkozott: "Nem könnyű ilyenkor egy focistának és egy edzőnek sem mentálisan felkészülni. Játszottam én is a Chelsea és a Porto ellen idegenben, az sem volt könnyű."