Vágólapra másolva!
Hajnal Tamás csapata, a Stuttgart hazai környezetben sima, 2-0-s vereséget szenvedett a Lazio együttesétől a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntős párharcának csütörtöki, első mérkőzésén. A magyar válogatott középpályás a 41. percben csereként lépett pályára. A BL-címvédő Chelsea a Steaua otthonában kapott ki., a Tottenham simán 3-0-ra verte az Intert. A Newcastle gól nélküli döntetlent játszott az Anzsi vendégeként, a találkozót Vad II István vezette.

Gareth Bale továbbra is megállíthatatlan, a Tottenham walesi játékos ismét góllal járult hozzá csapata sikeréhez. A londoni csapat az Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az olasz Inter fogadta, azt a csapatot, amely az eddigi hat EL-vendégjátékából ötször nyert, és csupán Kazanyban kapott ki 3-0-ra.

A Tottenham viszont utolsó 12 bajnokiján nem szenvedett vereséget, és ezúttal sem csalódtak a szurkolók. Már a 6. percben vezetett a Spurs, Sigurdsson beadását Bale bólintotta a bal alsó sarokba (1-0).

A 18. percben Defoe hagyott ki ziccert, de a kipattanóra Sigurdsson tökéletesen érkezett (2-0).

A másodi félidő elején Bale gólpasszt adott, szögletét Vertonghen bólintotta a kapuba, beállítva a 3-0-s végeredményt.

Eredmények, Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Anzsi (orosz) - Newcastle (angol) 0-0

Stuttgart (német) - Lazio (olasz) 0-2 (0-1)
gól:
Ederson (21.), Onazi (56.)

//videa.hu/flvplayer.swf?v=qSsNO4opX028YhEp


Plzen (cseh) - Fenerbahce (török) 0-1 (0-0)
gól:
Webo (81.)

//videa.hu/flvplayer.swf?v=rFtrTRnuSINVcoaH


Steaua (román) - Chelsea (angol) 1-0 (1-0)
gól:
Rusescu (34., büntetőből)

//videa.hu/flvplayer.swf?v=cilCqnd7bzCFpETb


Benfica (portugál) - Bordeaux (francia) 1-0 (1-0)
gól:
Rodrigo (21.)

Tottenham (angol) - Internazionale (olasz) 3-0 (2-0)
gól:
Bale (6.), Sigurdsson (18.), Vertonghen (53.)

//videa.hu/flvplayer.swf?v=T7vblGKfWYtvZAMr


Levante (spanyol) - Rubin Kazany (orosz) 0-0
piros lap:
Michel (54.), illetve Ansaldi (52.)

Basel (svájci) - Zenit (orosz) 2-0 (0-0)
gól:
M. Diaz (83.), A. Frei (94., büntetőből)
piros lap: Neto (93., Zenit)

A visszavágókra egy hét múlva kerül sor.