Vágólapra másolva!
Vasárnap telt ház előtt csap össze az Albert-stadionban a jó formában lévő Ferencváros és az ezer sebből vérző Újpest. Két korábbi ikont kérdeztünk a derbiről, Urbán Flórián szerint ha sétálgatás lesz, mint a Paks ellen, akkor nagy bajba kerülhet az Újpest, Dragóner Attila pedig úgy véli, hogy ez nem háromesélyes rangadó, a Fradi behúzza a meccset. Mindketten egyetértettek abban, hogy a sok légiós miatt ez már nem az a klasszikus Fradi-Újpest lesz.

Teljesen ellentétes előjelekkel készül az egymás elleni derbire a Ferencváros és az Újpest. A zöld-fehérek oldalán nyugodt téli felkészülés, jelentős erősítés (érkezett Stanley Aborah, Júnior Fell, Quenten Martinus és Leonardo), jó forma és a hazai pálya előnye sorakozik, míg a lila-fehérek egy Pakstól elszenvedett 6-0-s vereséggel, edzőváltással, meg nem erősített kerettel és számos tulajdonosi perrel a nyakukon készülnek a derbire.

Urbán Flórián, az elmúlt húsz év egyik legemblematikusabb újpesti focistája szerint nem fontosak a körülmények, sőt az Újpestnek a legjobbkor jön ez a meccs. "Egy Fradi-Újpest rangadó előtt semmi nem számít, itt tényleg bármi megtörténhet. Ráadásul nagy lehetőség előtt áll most a csapat, hiszen egy csapásra feledtethetik a szurkolókkal a csúfos vereséget, ugyanis ha a Fradit megverik az Üllői úton, akkor a drukkerek mindent megbocsátanak nekik" - mondta Urbán az [origo]-nak.

Forrás: MTI/Földi Imre
Az újpesti ultrák gyorsan felejtenek, ha a lilák megverik a Fradit MTI/Földi Imre


Leiévre: Akarás nélkül el sem mennék a meccsre

A menesztett Jos Daerdentől ideiglenesen az Újpest irányítását átvevő belga Marc Leliévre így nyilatkozott a Csakfoci.hu-nak a derbi előtt: "Tudom, milyen a szurkolók lelkülete, megértem őket, hogy a Paks elleni vereség után elkeseredettek voltak, még ha a sírköveket talán kicsit túlzónak is tartom, de úgy gondolom, ez csak egyfajta szimbolikus üzenet volt, nem kell szó szerint érteni, amit kifüggesztettek. A játékosok a legutóbbi edzésen hajtottak és dolgoztak, nem kell már külön beszélni a szombati meccsről. A futballistákkal egyébként már Jos Daerden elbeszélgetett, és nem is kertelt, őszintén elmondta nekik, hogy szégyenteljes meccset vívtunk a Pakssal, ilyet nem engedhet meg magának egy Újpest. De ezen már túl vagyunk, mindenki csak a derbire koncentrál, ambiciózusak a játékosok. A fejemben megvan a kezdőcsapat is, két helyen biztosan változtatok az előző bajnokihoz képest. A ferencvárosiakat 15 ezer szurkoló fogja majd támogatni, biztos, hogy támadólag fognak fellépni, de én nagyon bízom a csapatban, látom, mennyire akarják a futballisták a sikert, ha csak egy játékos arcán nem lenne ott az akarás, el sem mennék a meccsre."


Az újpesti ultrák a Paks elleni vereség után kereszteket aggattak a Szusza Ferenc Stadion bejáratára, rajtuk a hétvégén focizók mezszámával, és korábban is bejelentették, hogy befejezik a szurkolást - ahogy ők fogalmaztak - az MLSZ "szurkolókat ellehetetlenítő döntései ellen tiltakozva."

"Kizártnak tartom, hogy a hétvégén ne szurkoljanak" - reagált Urbán. "Persze minden a játékosokon múlik. Ha úgy jönnek ki a pályára, hogy vért köpnek, akkor a közönség azonnal mögéjük fog állni. Ha azonban azt látják, hogy csak sétálgatnak, ahogy a Paks ellen tették, akkor komoly problémák lesznek."

Elvileg az Újpest elleni rangadó lesz az utolsó tétmeccs a régi Albert-stadionban, a fradisták ezzel a videóval búcsúznak a legendás létesítménytől, és egyúttal hangolnak a derbire:

http://www.youtube.com/v/S257JXg-Ivs?version=3&hl=hu_HU


A ferencvárosiak korábbi ikonja, Dragóner Attila szerint valóban azt kellene mondani, hogy ezen a meccsen bármi megtörténhet, de szerinte ezúttal más lesz a helyzet. "Azt szokták mondani egy Fradi-Újpestre, hogy háromesélyes, de ha figyelembe vesszük a körülményeket, és azt, hogy telt ház előtt az Albert-stadionban lesz a meccs, akkor azt kell mondanom, hogy nem születhet más eredmény, csak Fradi-győzelem. Persze egyik csapatnak sem lesznek motivációs problémái, de a Ferencváros annyival jobb játékosokból áll, hogy be fogja húzni a meccset."

Dragónertől megkérdeztük, hogy a két csapatban focizó rengeteg légiós miatt ugyanolyan lesz-e ez a Fradi-Újpest, mint a korábbi legendás csaták, az egykori válogatott védő így válaszolt: "Nem lehet összehasonlítani a régi derbikkel. Itt nem lesz Nyilasi-Törőcsik párharc, de még csak ahhoz sem hasonlítható, amikor mi játszottunk Kovács Zoliékkal. Persze ma már teljesen mindennapos, hogy egy csapatban sok a légiós, de remélhetőleg át tudják majd érezni a külföldi játékosok is a meccs súlyát."

"Ha nem érzik át, akkor nagy probléma van" - reagált Urbán Flórián, aki szerint már a légiósok szerződtetésekor el kell magyarázni a külföldi játékosoknak, hogy milyen tradicionális klubba érkeztek. "Ez Magyarország, nem Belgium, ahol egy meccsen leülnek a nézők, és eltapsolgatnak, mint a színházban, itt érzelmek vannak, ezek a klubok az élete a szurkolóknak. Sajnos divat lett külföldi játékosokat hozni, így messze nincs már az, mint ami tíz éve volt, hogy egy magyar játékos akkor is átérezte egy Fradi-Újpest fontosságát, ha valamelyik másik klubban nevelkedett. Szerintem egyébként többre mennének a klubok egy ilyen rangadón 18 éves saját nevelésű magyar játékosokkal, mint légiósokkal, de hát a tulajdonosok döntenek, az kéri a nótát, aki a zenét fizeti."

Forrás: MTI/Földi Imre
Böde (középen labdával) a kevés magyar játékosok egyike MTI/Földi Imre

Moniz: Tartozunk ennyivel Albert Flóriánnak

Ricardo Moniz, az FTC holland edzője a Csakfoci.hu-nak így nyilatkozott a derbi előtt: "Szégyellem magam a Pápa elleni Ligakupa-meccsen nyújtott teljesítményünk miatt, a pápai találkozó volt a legfeketébb nap a Ferencvárosnál eltöltött időszakom alatt, mivel nem hoztuk magunkat mentálisan sem. Mindenki az Újpestről beszélt, túl sokat is, ez nem volt túl előnyös. Emellett van egy csomó sérültünk, Leonardót pedig fel kell építeni, mivel nyolc hónapja nem játszott. Jovanovic, Alempijevic nem bevethető, Somalia sem százszázalékos, szóval négy alapemberünk kiesett, és akkor még Kleinről, Ottenről nem is beszéltem. Persze mindent megteszünk, hogy a hétvégén jók legyünk. Magunkat kell adnunk, folyamatosan kell mennünk előre. Pápán ismét látszott, hogy védekezésben elég gyengék vagyunk, ezt tudják az ellenfelek is. A támadójáték jelenleg az egyedüli erősségünk, szóval erre kell építeni. Lehet egy-két meglepetés a kezdőben, Somalia pályára léphet, de talán Leonardo is kaphat pár percet. Az Újpest jó csapat, talán cserbenhagyták az edzőt a játékosok, de ellenünk már teljesen másképp fognak szerepelni, mint a Paks ellen. Bízom benne, hogy mindenki élvezni fogja a hangulatot, és mindazt megünnepeljük, ami az elmúlt évtizedekben a stadionban történt. Tartozunk ennyivel a múltnak, Albert Flóriánnak. A múlt hétig sok fogalmam nem volt, hogy milyen hangulat várható, de azóta láttam néhány klipet a YouTube-on. Mit mondjak, semmi máshoz nem lehet hasonlítani."