Vágólapra másolva!
A Chelsea edzője, Rafa Benítez azt állítja, hogy a Manchester Unitedet irányító Alex Ferguson nem fogott vele kezet a két csapat FA-kupa-mérkőzése előtt.

"Vártam rá a meccs előtt, már csak rajta múlt a dolog, de ő simán elsétált mellettem. Ha elég bátrak hozzá, kérdezzék meg, miért tett így. Az ő döntése volt, én készen álltam az üdvözlésére. Tisztában vagyok az illemmel, és mivel sok ember nézte a meccset, tudtam, mit kell csinálnom" - nyilatkozta Benítez, akinek még Liverpool-edzőként volt több konfliktusa is Fergusonnal.

A meccs után már meg sem próbált kezet fogni kollégájával a spanyol, mivel a játékosaival ünnepelt, akik kétgólos hátrányból harcoltak ki az újrajátszást jelentő döntetlent. Sőt, Benítez szerint győzniük kellett volna, de a meccs végén David de Gea nagy bravúrral fosztotta meg Juan Matát a gólszerzéstől.

"Kielemeztük a találkozót, és megérdemeltük volna a győzelmet. Az első félidőben két hibából két gólt kaptunk, de a másodikban föléjük nőttünk, és sok helyzetünk volt. Pedig minden a MU mellett szólt, ők voltak hazai pályán, két nappal többet pihenhettek, mivel ők kedden játszottak a BL-ben, mi pedig csütörtökön az EL-ben, ráadásul kétszer is utaznunk kellett, előbb Bukarestből haza, majd Londonból Manchesterbe. Ilyen előzmények után remek produkciót nyújtottunk, és elégedett vagyok a játékosaimmal" - mondta Benítez.