Vágólapra másolva!
Gerard Piqué elismerte, szerencsére is szüksége volt a Barcelonának, hogy ledolgozza a kétgólos hátrányát a Milan ellen a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben. Jordi Alba tanulna a párharcból, Ambrosini úgy érzi, a Milan egyszerűen képtelen volt azt játszani, amit akart.

"Az első perctől kezdve hittünk a sikerben, de szerencsénk is volt a korai góllal, az sokat segített" - ismerte el Gerard Piqué. "Lenyűgöző volt az atmoszféra, a rajongók tudták, hogy szükségünk van rájuk, értük játszottunk így."

"Szenvedtünk az utolsó percekben, de továbbjutottunk" - jelentette be Jordi Alba. "Jól védekeztünk, jól támadtunk, így kell folytatnunk tovább. A Milannak volt egy tiszta helyzete a kapufánál, de azt leszámítva rendkívül alapos munkát végeztünk. Mielőtt a negyeddöntőkre gondolnánk, tanulnunk kell ebből a párharcból."

"Ma este nem nőttünk fel a feladathoz, nem akartunk korán gólt kapni, erre mégis megtörtént" - kesergett Massimo Ambrosini. "Egyszerűen nem tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna. Nem mondom, hogy ez hiba, mert a Barcelona egy óriási csapat. Remélem, ez a meccs egy lecke lesz a számunkra, mert szeretnénk visszatérni a BL-be a következő idényben is, aminek érdekében most a bajnokságra kell koncentrálnunk."