Vágólapra másolva!
A Ferencvárost kétmillió, az Újpestet egymillió forintra büntette kedden az MLSZ fegyelmi bizottsága a két csapat vasárnapi rangadóján történt kihágások miatt.

A bizottság az FTC-t mint visszaesőt súlyos rendezési hiányosságok, illetve a "hazai szurkolók által pirotechnikai eszközök bevitele, használata és bedobálása, sértő, rasszista tartalmú transzparensek bevitele, kihelyezése, továbbá különböző rendzavarásai" miatt büntette meg kétmillió forintra. Emellett kötelezte a klubot, hogy következő hazai bajnoki találkozóját zárt kapuk mögött játssza le, igaz, ez utóbbi ítélet végrehajtását június 30-ig felfüggesztette.

Az ugyancsak visszaeső Újpestet szintén drukkerei miatt büntették. A bizottság szerint a szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak a stadionban, dobáltak a pályára, illetve rasszista megnyilvánulásokat tettek, más különböző rendbontások mellett.

A végül 2-1-es hazai sikert hozó találkozót kölcsönös üzengetés, sértegetés és petárdadobálás előzte meg. A második játékrész megkezdése csúszott a szurkolók pályát körülölelő görögtüzes koreográfiája miatt, az újpesti fanatikusok pedig szektorukban egy nagyobb tüzet gyújtottak, melyet feltépett székekkel tápláltak.

A hazaiaktól Julian Jennert, a vendégektől pedig Kabát Pétert dobálták meg szögletrúgás közben. Solymosi Péter játékvezető először az utóbbi esetet követően, a 81. percben mondatta be a hangosbemondóba, hogy ha folytatódik a rendbontás, lefújja az összecsapást.

A fegyelmi bizottság a hétvégi fordulóban piros lapot kapott Fejes Andrást (Siófok) két, míg Lázár Pált és Horváth Adriánt (mindkettő Pécs) 1-1 bajnoki meccsre tiltotta el.

Az Egri FC-Videoton mérkőzésen történt rendezési hiányosság, illetve a hazai és a vendég szurkolók részéről történt rasszista megnyilvánulások miatt az Egert 70, a Fehérvárt pedig 50 ezer forint megfizetésére kötelezte. Ugyancsak 50 ezret kell fizetnie a Győrnek is "nemzetközi barátságos mérkőzés lejátszásával kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért".

Az MLSZ elnöksége a keddi döntések kapcsán ismételten felhívta a csapatok és szurkolók figyelmét, hogy március 31-e után a hétvégihez hasonló jelenségek a korábbiaknál szigorúbb büntetést vonnak maguk után, és a szigorítás összhangban van az európai szabályokkal.

Az MLSZ honlapja szerint diszkriminatív, rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt 300 ezertől 10 millió forintig büntethető az érintett klub, míg súlyosabb fegyelmi vétség esetén akár öt mérkőzésre szóló zárt kapus eltiltás is kiszabható. A legsúlyosabb esetben akár az eredmény is változhat a vétlen csapat javára. A rendbontók 2-4 évig terjedő kitiltásra, a játékosok, edzők, sportvezetők 3-5 hónap eltiltásra számíthatnak indokolt esetben.