Vágólapra másolva!
Spanyol lapértesülés szerint a Barcelona egy rendhagyó szerződéssel biztosította be Neymar megszerzését. Ha a focista lejárt szerződéssel hagyja ott a Santost, és a Barcát választja, megkapja a klubnak ajánlott 45 millió eurót, ha máshová megy, neki kell 80 milliót fizetnie. A nem éppen etikus lépéssel a spanyol klub egy vitatott jövőjű tinisztárra költ súlyos összeget, ám marketingszempontból nézve megtérülhet a tranzakció.

Ha van olyan csapatrésze a Barcelonának, amely a statisztikák alapján nem szorul erősítésre, az a támadósor. A katalánok ebben a szezonban 29 bajnoki meccsen már 90 gólt szereztek, ami meghaladja a meccsenkénti hármas átlagot. Igaz ugyan, hogy Lionel Messi egymaga 43 alkalommal volt eredményes, de a csapat támadójátéka minden bizonnyal még éveken keresztül ráépül, így elméletben nincs szükség még egy hasonló stílusú világklasszisra.

Ennek ellenére a jelek szerint a Barca mindent megtesz annak érdekében, hogy megszerezze Neymart, és állítólag még 2011-ben előszerződést kötött vele. A még mindig csak 21 esztendős csatár alapember a brazil válogatottban, amelyben eddig 30 meccsen 17 gólt ért el, klubjában, a Santosban pedig már több mint száz alkalommal volt eredményes. Az előző két esztendőben egyaránt őt választották Dél-Amerika legjobb játékosának, ennek ellenére sokan kétségbe vonják, hogy valóban olyan jó, mint amekkora a felhajtás körülötte.

Forrás: AFP/Luis Acosta

Az igazi próbatétel az lenne a számára, hogy Európában megállja-e a helyét, és bár kapcsolatba hozták már korábban a Real Madridtól kezdve a Chelsea-n és a Bayern Münchenen keresztül a Barcelonáig, Neymar többször is hangsúlyozza, hogy ugyan álmai között szerepel az európai karrier, de még semmi konkrétum nincsen ezzel kapcsolatban, és a 2014-es vébéig szeretne otthon futballozni.

Ha mégsem a Barcát választja, rámegy a gatyája

Ehhez képest a spanyol sajtóban folyamatosak a hírek, hogy Neymar előszerződéssel rendelkezik a Barcelonával, és nem az a kérdés, hogy a katalánokhoz igazol-e, hanem az, hogy mikor. Mindez már csak azért is érdekes, mert a jelenleg érvényben lévő FIFA-szabályok szerint egy csapat csak szerződésének lejárta előtt fél évvel veheti fel a kapcsolatot egy másik klub játékosával, addig a megszerzése érdekében köteles a focista aktuális egyesületével tárgyalni.

2011 szeptemberében a Santos meg is fenyegette a Real Madridot, hogy feljelenti a FIFA-nál, mert megpróbált előszerződést kötni legnagyobb sztárjukkal. Nem sokkal később a brazil egyesület meg is hosszabbította szerződését 2014-ig, elméletileg ezzel egy időre bebiztosítva magának Neymart vagy az érte kapott csillagászati összeget. Gyakorlatilag azonban úgy tűnik, hogy 2014 nyarán a Santos világklasszis és pénz nélkül maradhat.

Forrás: AFP/Nelson Almeida

A barcelonai napilap, a Sport ugyanis nemrégiben kész tényként közölte, hogy igenis létezik szerződés a Barcelona és Neymar között, sőt, az újság részletesen kifejtette, hogy mi is áll benne. Első körben rögtön leszögezték, hogy a szerződés nem ütközik a FIFA szabályaiba, mivel csak magánjogi hatáskörbe tartozik. Más kérdés, hogy ha a dolog valóban igaz, akkor jelentősen befolyásolja a Santos helyzetét is.

A megállapodásban ugyanis az áll, hogy Neymar ígéretet tett, amennyiben Európába szerződik, akkor a Barcelonát választja, sőt, állítólag azt is vállalta, hogy jelentős fájdalomdíjat, 80 millió eurót fizet, ha mégis másként dönt.

Nem a tudása miatt viszik Barcelonába

Mindez önmagában még kisebb probléma a Santosnak, az viszont már annál nagyobb, hogy a Sport információi szerint Neymar anyagilag sokkal jobban jár, ha megvárja szerződése lejártát, mert ez esetben annak a pénznek a nagy része, ami egy 2013-as átigazolásnál a Santosnál kötne ki, a játékoshoz kerül.

A jelenlegi szerződésében lévő kivásárlási záradék 45 millió euró, vagyis ha a Barca még 2014 nyara előtt meg akarja venni, akkor ennyit kell kifizetnie. Ez az összeg azonban nem kizárólag a Santosé, mert a klub a dél-amerikai szokásoknak megfelelően csak a focista játékjogának egy részét, egészen pontosan 55 százalékot birtokol, a többi két ügynökségnél van. A DIS Group nevű befektetési társaság 40, a TEISA pedig öt százalékot birtokol, vagyis a Santos a 45 milliónak csak alig több mint a felét kapná meg.

Viszont 2014 nyarán az egyesületnek már semmi sem jutna, hiszen egy lejárt szerződésű focistáért nem jár átigazolási díj. A Barca viszont vállalta, hogy ekkor is kifizeti 45 millió eurót, amelynek kétharmada lenne Neymaré, a maradék egyharmadon pedig a két ügynökség osztozna.

Mindez nem tűnik túl etikus lépésnek, ám a Barca ezzel egyrészt már jó előre bebiztosította magának, hogy Neymar az övé lesz, másrészt pedig úgy számol, hogy ha sportszakmailag rizikós is a döntés, de anyagilag még így is megéri. Marketing- és reklámérték szempontjából ugyanis Neymar gyakorlatilag ugyanazon a szinten van, mint Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo. A SportsPro című brit szaklap 2012-ben őt választotta a világ legnagyobb reklámértékű sportolójának (!), idén februárban ő volt az első brazil sportoló, aki a Time magazin címlapjára került, jelenleg kilenc különböző multinacionális céggel van reklámszerződése, sőt, 2012 novembere óta már saját branddel is rendelkezik.

www.globalsoccerapp.com