Vágólapra másolva!
A Bayern München és a Juventus edzője már álmában is a másik csapattal foglalkozik, hiszen este már a négy közé jutás lesz a tét a Bajnokok Ligájában. A másik keddi meccsen a PSG a Barca ellen bebizonyíthatja, hogy immár ő is a nagyágyúk közé tartozik.

Angol csapat nélkül játsszák a Bajnokok Ligája negyeddöntőit, de ezzel együtt nehéz lenne azt mondani, hogy a legjobb nyolc mezőnye gyenge lenne. A még versenyben lévő nyolc klub közül öt jelenleg nagy fölénnyel vezeti hazája bajnokságát, kettő pedig az előző szezonban nyert aranyérmet; a kakukktojás a Málaga.

Az ászok pihenve nézték a diadalt

A Bayern München például 20 ponttal vezet a Bundesligában, és fölényére jellemző, hogy a hét végén több kulcsemberét is pihentetve 9-2-re nyert a Hamburg ellen. Claudio Pizarro például mesternégyest szerzett, ám ezzel együtt is szinte biztos, hogy csak kispados lesz a Juventus ellen, az első számú középcsatár ugyanis továbbra is a horvát Mario Mandzukic. A Bayern az előző három BL-döntőből kettőben ott volt, de mindkettőt elveszítette, és hajlamos hazai pályán elbukni a meccseket. A legutóbbi körben az Arsenal ellen ez még belefért a Londonban aratott 3-1-es győzelem után, de tavaly a csapat Münchenben veszítette el tizenegyesekkel a finálét, egy évvel korábban pedig az Inter az Allianz Arenában aratott 3-2-es győzelemmel ment tovább.

A Juventus szintén magabiztosan vezeti hazája bajnokságát, és szintén fontos győzelmet aratott a hétvégén, az Internazionale ellen a csapat két gólját Alessandro Matri és Fabio Quagliarella szerezte, de mindkét támadó a cserék között találhatja magát Münchenben. Olasz lapok szerint ugyanis Antonio Conte az egycsatáros játékot fontolgatja, az előretolt ék pedig Mirko Vucinic lehet. A torinóiak 18 mérkőzés óta veretlenek az európai porondon, utoljára a Fulham verte meg őket az Európa Ligában, még 2010-ben. Más kérdés, hogy az aktuális kiírásban még nem volt olyan komoly ellenfelük, mint a Bayern, ahogy Conte fogalmazott a meccs előtt egy nappal: "Végre megtudhatjuk, hogy mennyire vagyunk elmaradva a kontinens legjobbjaitól. Egy kemény, fizikálisan erős csapatot szeretnék pályára küldeni, de még alszom rá egyet". Kollégája, Jupp Heynckes kicsit tréfásabbra vette nyilatkozatát, remélhetőleg a felesége nem vette magára a Juve becenevét: "Előző este az Öreg Hölggyel feküdtem le, és vele is keltem, a fejemben folyamatosan a keddi ellenfelünk járt".

Beckham, Ibrahimovic és Messi a pályán

A másik keddi találkozón is két olyan csapat meccsel, amely nagy valószínűséggel bajnokságot nyer a szezon végén: a Paris Saint-Germain jelenleg hét, a Barcelona pedig 13 ponttal vezet hazájában. Persze azért a két klub más kávéház, hiszen a Barca a BL legnagyobb esélyesének számít, az előző öt idény mindegyikében elődöntős volt, míg a PSG utoljára 18 évvel ezelőtt jutott el a legjobb nyolcig. A katari tulajdonosok a klub 2011-es megvételekor az ötéves tervbe bevették a BL megnyerését, de akárhogy is lesz, a csapat a Barcelona kiverésével belépne az elitklubba, és David Beckham szerint képes is erre. "A klubnak nagyok az elvárásai, meg akarjuk nyerni az összes sorozatot, amelyben csak elindulunk. A játékosaink megvannak hozzá, a mentalitásunk is, most már csak a pályán kell bizonyítanunk" - mondta az angol középpályás.

Ez azonban még az eltiltása után egy mérkőzéssel hamarabb visszatérő Zlatan Ibrahimoviccsal és a rutinos Carlo Ancelottival sem lesz egyszerű. A Barcánál Carles Puyol és Adriano Correia ugyan sérülés miatt hiányzik, Pedro pedig eltiltás miatt nem játszhat, de Xavi és Jordi Alba is ott van az utazó keretben, sőt a New York-i gyógykezeléséről visszaérkezett Tito Vilanova is elutazott Párizsba. Jordi Roura a hírek szerint fontolgatja Cristian Tello bevetését, a 21 éves, szélvészgyors szélső a hétvégén a Celta Vigo ellen gólt szerzett, és gólpasszt is adott Lionel Messinek.

Gólkirályjelöltek egymás ellen

A két szerdai találkozóból a Real Madrid-Galatasaray körül nagyobb a felhajtás, és a középpontban elsősorban José Mourinho találkozása áll korábbi játékosaival. A török klubban két egykori Mourinho-kedvenc is szerepel: Didier Drogba a Chelsea-nél, Wesley Sneijder pedig az Internél dolgozott együtt kifejezetten sikeresen a portugál szakemberrel.

Persze az isztambuliaktól nemcsak rájuk kell figyelni, hanem Burak Yilmazra is, akit a múlt heti Törökország-Magyarország vb-selejtező óta a magyar drukkereknek sem kell bemutatni. A Király Gábornak is gólt fejelő csatár a Bajnokok Ligájában ebben a szezonban már nyolc gólnál jár, akárcsak Cristiano Ronaldo - jelenleg ők vezetik a sorozat góllövőlistáját. Ezzel együtt nagy meglepetés lenne, ha nem a Real menne tovább, már csak azért is, mert Mourinho eddigi mérlege tökéletes a BL negyeddöntőiben, hatból hatszor sikerrel vette ezt az akadályt, négy különböző egyesülettel.

A Málaga-Dortmund párharc a kakukktojás a negyeddöntőben, hiszen előzőleg egyik csapatot sem várták a legjobb négy közé, márpedig egyik biztosan elődöntős lesz. A dortmundiak ugyan az előző két idényben egyaránt megnyerték a Bundesligát, de az európai kupákban rendre leszerepeltek (előbb az EL-ben, majd a BL-ben estek ki a csoportkörben), a Málaga pedig története során először kvalifikálta magát a BL-be, de a szezon előtt elfogyott a katari tulajok pénze, és a klub több alapemberét is kénytelen volt eladni. Ehhez képest messzire jutottak, a Dortmund pedig némiképp a Bundesliga rovására menetelt ilyen sokáig, és juthat akár még messzebbre, hiszen a spanyolok ellen inkább Jürgen Klopp csapata számít esélyesnek.

www.globalsoccerapp.com