Vágólapra másolva!
Egy gól / tizenegy szurkoló.

Havazás miatt elmaradt fordulót pótoltak kedden az NB I-ben, a kieső helyen álló Eger a Paksot fogadta. Az Eger a villanyvilágítás hiánya miatt Vácon játssza a hazai meccseit, ezúttal például 43 nézőt számolt össze a Nemzeti Sport két tudósítója.

Pedig a 13 bajnoki bajnoki óta nyeretlen Eger megszerezte az első tavaszi gólját, mindjárt kettőt is, csakhogy a Paks egyenlített 0-2-ről, így végül minden tizenegyedik szurkolóra jutott egy gól, sőt kicsit több is.

Persze munkaidőben volt a meccs, 130 kilométerre az egriek otthonától, Vácon, ahol a végelgyengülésben szenvedő helyi csapat már nem tud kiállni a meccseire, az MLSZ visszavonta a licencét és kezdeményezte a kizárását a bajnokságból.

Egerben csak nem készül el a villany, a sportnapilap úgy tudja, nem is fog már talán soha, az Eger és a Vác közös tulajdonosa, John Marshall végleg a Duna mellé költöztetné a csapatát, addig meg hol kapnak fizetést a játékosai, hol nem.

Egyelőre az is kérdés, befejezi-e az Eger a bajnokságot. "Legalábbis szeretnénk" - idézi a csapat edzőjét, Mészáros Ferencet a Sport.

És az Eger ilyen állapotában is 2-0-ra vezetett a Paks ellen. Dicséretes. Vagy a paksiakra nézve ciki, edzőjük, Tomislav Sivic nem is beszélt mellé: "Hát igen, a futball alapjában véve szép, izgalmas játék, különösen, ha a tévében nézzük a külföldi bajnokságokat, vagy itthon mondjuk a DVTK-Videoton meccset. Látják, az igazi futball volt. Ez, amit mi csinálunk, nem. Elnézést kérek mindenkitől, de nézhetetlen, értékelhetetlen teljesítményt nyújtottunk."

Sivic ugyanilyen őszintén elismerte, hogy az Eger győzelmet érdemelt volna. De a keddi meccsnek nem volt győztese.