Vágólapra másolva!
A Bors értesülései szerint a világ egyik leggazdagabb embere, a Sahtar Donyeck tulajdonosa, az ukrán Rinat Ahmetov megveheti a DVSC labdarúgócsapatát. A klub kategorikusan cáfolta és kacsának minősítette a hírt.

A Bors szerint a magyar bajnoki címvédő felkeltette egy ukrán milliárdos, a BL-nyolcaddöntős Sahtar Donyeck tulajdonosa, az óriási focirajongó Rinat Ahmetov érdeklődését. Az üzletember a 47. leggazdagabb személy a világon, akinek vagyonát 15,4 milliárd dollárra, vagyis 5400 milliárd forintra becsülik.

A lap úgy tudja, a jelenlegi tulajdonos Szima Gábor nem igazán gondolkodik már az első csapatban, inkább a Pallagon átadott akadémiában látja a jövőt, ezért a tőkéjét és energiáját inkább az utánpótlás-nevelésre fordítaná a jövőben. A lap megkereste Szima Gábort, aki nem kívánt az ügyben nyilatkozni.

A hírre reagálva a klub hivatalos honlapja azt írta, Ahmetov, 2005. szeptember 29-én járt Debrecenben amikor a csapat az UEFA-kupában a Sahtar Donyeck együttesét fogadta, így a Bors információja nem más, mint az évtized legnagyobb kacsája.