Vágólapra másolva!
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. A portugálok 1962 óta nem tudták megtörni a Guttman-átkot.

A Chelsea korábban az azóta már megszűnt Kupagyőztesek Európa Kupájában is győzött, így a labdarúgás történetének a negyedik olyan csapata lett, amely mindhárom európai kupát megszerezte, és az első, amely a BL-siker utáni évben nyert az Európa Ligában.

Forrás: AFP/Francisco Leong

A Benfica utoljára 1962-ben nyert európai kupát, akkor a Guttman Béla edzette csapat 5-3-ra verte meg a Real Madridot, amelyen Puskás Ferenc mesterhármasa sem segített. Azóta - a maival együtt - hét döntöt elbukott a Benfica, úgy tartják, ennek az oka a Guttman-átok. A magyar tréner a BEK-siker után fizetésemelést kért, de nem kapott, ezért távozott, de végezetül azt mondta: a következő száz évben nem fog nyerni európai kupát a Benfica. Ebből 51 év telt el.

Percről percre

Európa Liga-döntő:
Chelsea (angol)-Benfica (portugál) 2-1 (0-0)
Amszterdam, 51 800 néző
v.: Björn Kuipers (holland)
Chelsea: Petr Cech - Cesar Azpilicueta, Gary Cahill, Branislav Ivanovic, Ashley Cole - David Luiz, Frank Lampard - Ramires, Juan Mata, Oscar - Fernando Torres
Benfica: Artur - Andre Almeida, Luisao, Ezequiel Garay (Jardel, 78.), Melgarejo (Ola John, 66.) - Enzo Perez, Nemanja Matic, Rodrigo (Lima, 66.) - Nicolas Gaitan, Eduardo Salvio - Oscar Cardozo.
gól: Torres (60.), Ivanovic (93.), illetve Cardozo (68., 11-esből)
sárga lap: Oscar (14.), illetve Garay (45.), Luisao (62.)

http://videa.hu/player?v=ckNUrTlwM1mErCHs


Az első félidő első felében némi meglepetésre az előzetesen esélytelenebbnek tartott Benfica rohamozott nagy lendülettel. A Chelsea kapuja az első húsz percben több alkalommal is veszélyben forgott, az angolok csak elvétve jutottak el portugál riválisuk 16-osáig. A londoni csapat a szünet előtt tért igazán magához, a 38. percben a csapatkapitány Frank Lampard távoli lövését azonban Artur kapus hatalmas bravúrral hárította. A játékrész hajrájában aztán újabb lehetőségek adódtak a Benfica előtt, a szünetre azonban 0-0-s állással vonultak a csapatok.

Cardozo-góllal indult a második félidő, de a holland játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Tíz perccel később a Chelsea az egyetlen igazán komoly helyzetét gólra váltotta, miután Torres egy hosszú indítás után kicselezte a kapust, és jobbról a kapuba gurított.

Forrás: AFP/Franck Fife

De nem sokáig örülhettek a Kékek szurkolói, mivel röviddel ezután büntetőből egyenlített a portugál együttes. A folytatásban a csapatok igyekeztek eldönteni az összecsapást, lehetőség mindkét fél előtt adódtak, Lampard kapufája után a lefújás előtti másodpercekben aztán egy szögletnél Ivanovicról teljesen megfeledkeztek a portugálok, a szerb védő pedig egy egészen különleges mozdulattal, íves fejessel vette be a Benfica kapuját, és ezzel eldöntötte a kupa sorsát.

"Fontos számomra az EL-győzelem, hiszen az európai Szuperkupa-döntőt Prágában rendezik" - nyilatkozta a meccs után a cseh Petr Cech a Digi Sportnak.

"Nagyon örülünk annak, hogy a szezont sikerült kupagyőzelemmel befejeznünk" - fogalmazott a győztes gól szerzője, Branislav Ivanovic.

http://videa.hu/player?v=EuapJ7864Ht4i23d