Vágólapra másolva!
Elismerte, hogy hamis elővásárlási telekszerződést készíttetett Gigi Becali román futballklub tulajdonos abban a perben, amelyben bűnpártolás miatt Victor Piturca, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is vádlott.

Az úgynevezett pénzestáska-ügy egy 2008-as román bajnoki futballmecss után robbant ki, amelyen a CFR Cluj és az Universitatea Cluj mérkőzött meg.

Az ügyészek szerint Gigi Becali, aki a Steaua tulajdonosa, 1,7 millió euróval akarta ösztönözni az Universitatea játékosait, hogy raboljanak pontot a CFR-től, mert ebben az esetben a Steaua lett volna bajnok, így indulhatott volna a Bajnokok Ligájában. Végül a CFR győzött, de az ügyészek elfogták Becali küldöttét, akinél megtalálták a pénzt. Ezt követően Becali bemutatott egy elővásárlási szerződést - amit Piturca tanúként írt alá -, és azt állította, hogy a pénzzel egy Kolozsvár határában lévő telket akart megvenni.

Hétfőn újabb tárgyalást tartottak a perben, amely a fellebbezési szakaszhoz ért. Elsőfokon a legfelső bíróság egyik bírói testülete valamennyi vádlottat felmentette, köztük Piturcát is.

A hétfői meghallgatáson Becali kijelentette, hogy az elővásárlási telekszerződés hamis volt, az ő parancsára készítették, miután az ügyészek letartóztatták megbízottját a pénzzel. Becali szerint azért folyamodott a hamisításhoz, mert vissza akarta szerezni az 1,7 millió eurót. Piturca tanúként írta alá a szerződést, ezért bűnpártolással vádolják.

A hétfői tárgyaláson az ügyész Becali ellen négy év letöltendő börtönbüntetést kért, Piturca esetében két év felfüggesztett szabadságvesztést.

Becali a tárgyalóteremben kijelentette, ő kérte meg Piturcát, hogy írja alá a szerződést, de szerinte a szövetségi kapitány nem tudott semmit az ügyről, és nem tudta, mit ír alá. A meghallgatáson Becali megismételte, hogy szerinte egy másik csapatnak a díjazása nem minősül korrupciónak, és tudomása szerint ez a nyugat-európai bajnokságokban is bevett szokás.

Becalit megbilincselve hozták a tárgyalásra, hiszen jelenleg hároméves börtönbüntetését tölti, amit egy másik korrupciós ügy miatt kapott egy héttel ezelőtt.