Vágólapra másolva!
A brazíliai Fortalezában is tüntetés kezdődött nem messze attól a stadiontól, ahol helyi idő szerint délután a Brazília-Mexikó labdarúgó Konföderációs Kupa-mérkőzést játsszák.

A hírügynökségi jelentések szerint mintegy 10-15 ezer ember - főleg fiatal - gyűlt össze a stadionhoz vezető útvonalon, amelyet a rendőrök igyekszenek szabadon tartani.

Egyesek kövekkel dobálják a rendőröket, akik könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel válaszolnak, és vannak már sebesültek is. A forgalmat elterelik, a 180 millió euróért felújított létesítménybe csak a nemzetközi szövetség (FIFA) néhány gépkocsiját engedték be a meccs kezdete előtt pár órával. A tüntetők jobb kommunális szolgáltatásokat szeretnének.

Brazília, Fortaleza, fegyveres rendfenntartó az utcán háttérben tüntető brazilok Forrás: AFP/Yuri Cortez

"Azért tiltakozunk, mert a stadionokra költött pénzt az oktatásra és az egészségügyre kellene fordítani" - mondta a 18 éves Matheus Dantas. "Ébredj föl Brazília, egy tanár többet ér, mint Neymar!" - skandálták egyesek a brazil válogatott támadójára célozva, aki 57 millió eurót ér a nemzetközi játékospiacon.

Az igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy az elit rendőrség alakulatait vezénylik a Konföderációs Kupa hat helyszínére, hat városba. Rio de Janeiróban már bevetették őket egy hasonló tüntetés miatt. Fortalezába rajtuk kívül 6000 rendőrt vontak össze Ceara államból, amelynek ez a fővárosa.