Vágólapra másolva!
Nem aratott sikert békefelhívásával Pelé, a brazil foci korábbi klasszisa, aki a brazíliai tiltakozóhullám befejezésére próbálta rábírni a tüntetőket.

A háromszoros világbajnok futballista arra szólította fel az O Globo TV-nek nyilatkozva demonstráló honfitársait, hogy térjenek haza otthonaikba az utcai felvonulásokról, és inkább a labdarúgásra, a Konföderációs Kupa mérkőzéseire figyeljenek.

Pelé állásfoglalását a világhálón többnyire gúnyos hangú reakciók fogadták a tüntetők részéről, de volt, aki mélységesen felháborodott.

Pelé szavaira egy másik világbajnok, Romário is reagált: "Pelé nincs tisztában azzal, hogy mi történik az országban."

A brazil megmozdulások a múlt héten kezdődtek és szélesedtek országossá. A rendőrökkel többször is összecsapó tiltakozók elsősorban a jövő évi labdarúgó-vb rendkívüli költségei, a gyenge közszolgáltatások és a kiterjedt korrupció ellen emelik fel a szavukat.

A brazil kormány szerdán bejelentette, hogy az elit rendőrség alakulatait vezénylik hat városba, a nyolc nemzeti válogatottat felvonultató labdarúgó Konföderációs Kupa helyszíneire.