Vágólapra másolva!
Pánik tört ki a David Beckham látogatására összesereglett rajongók között egy sanghaji egyetemen.

A futballtól májusban visszavonult középpályás az idén másodszor tesz körutat Kínában a futball nagyköveteként, kedden a sanghaji Tungcsi (Tongji) Egyetemet látogatta meg.

A fogadására összegyűlt tömeg beszorult az egyetem területére, emiatt Beckham sem tudott eljutni az egyetemi focipályáig, az emberek között pedig pánik tört ki, többen is megsérültek.


A korábbi klasszis közleményben reagált a történtekre. "Hihetetlen fogadtatásban volt részem, sajnálom, hogy nem tudtam eljutni a pályára, de lehetetlen volt átjutni a masszív tömegen. Értesültem a sérülésekről, remélem, már jól vannak a szurkolók, gyors felépülést kívánok nekik."

A Beckhamet kísérő felhajtást jól érzékelteti, hogy a kínai Twitteren létrehozott oldalának pár óra alatt tízezrek lettek a követői.