Vágólapra másolva!
Carlo Ancelotti letette az esküt a látványos támadófoci mellett a Real Madridnál a szerdai bemutatkozásán. Az olasz edző bejelentette, hogy Zinedine Zidane lesz az egyik segédedzője új csapatánál. Az újságírók által sugallt a békítőszerep tetszik neki, az eddig mellőzött Kakának pedig új esélyt ad.

A Marca szerint Ancelotti olaszos spanyolsággal tartotta meg a bemutatkozó beszédét a Bernabeu-stadionban, ugyanakkor megígérte, hogy ezt hamarosan javítani fogja.

Az 54 éves szakember megerősítve a korábbi sajtóhíreket bejelentette, hogy Zinedine Zidane lesz a segítője a Real Madrid kispadján. "Úgy döntött, hogy elvállalja az edzői munkát, Paul Clementtel együtt remek segítőm lesz" - mondta Ancelotti. "Ott lesz a kispadon mellettem, csak annyi a baj, hogy játszatni nem fogom tudni."

Ancelotti harmadik segítője Giovanni Mauri lesz.

Az első újságírói kérdések az olasz edző céljait firtatták, ezekre különösebb konkrétumok nélkül válaszolt: "Támadó felfogású, látványos focit akarok, ami boldoggá teszi az embereket. Nem lesz könnyű munka, de minden támogatásom megvan hozzá. Remélem, az öröm szezonja kezdődik el a Realnál." Azt ugyanakkor visszautasította, hogy a madridi klubnál nagyobb nyomás nehezedne rá, mint máshol. "Amúgy is az edzői feladatok közé tartozik, hogy a nyomást kezeljük."

A korábbi edzőtől, José Mourinhótól kevés lehetőséget kapó Kaká nem indul esélytelenül az új trénernél. "Megvárom, amíg megnézhetem az edzéseken, és azután hozok róla döntést. Jelenleg a Real Madrid játékosa, és azért dolgozunk majd vele, hogy a legjobbat kihozzuk a helyzetből."

Az újságírók a José Mourinho balhéi mentén kialakult öltözői klikkek megszüntetését is az új edzőtől várják. "Még soha nem neveztek békítőnek, ez egy jó szó, köszönöm, csak annyit tudok mondani rá, hogy mindig is jó kapcsolatom volt a játékosokkal."