Társoldalunk:

Öt dolog, amit megtudtunk Brazíliában

2013.07.01. 18:42

Miben más ez a brazil válogatott? Lejárt-e a spanyolok ideje? Mitől akkora ász Balotelli? Tényleg szüksége van-e Neymarra a Barcának? És egy pofozógépre a közönségnek? A Konföderációs Kupa után már tisztábban látjuk a válaszokat.

Brazília visszatért

Amikor két évvel ezelőtt Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Brazíliát a Copa América negyeddöntőjében, az ötszörös világbajnok háza táján mindenki azon sopánkodott, három év múlva vébét rendeznek, de csapat még nincs.

Pedig a Paraguay ellen kizúgó Julio César - Maicon, Lúcio, Thiago Silva, André Santos - Ganso (Lucas), Ramires, Lucas Leiva, Robinho - Neymar (Fred), Pato (Elano) garnitúra mindennek mondható, csak gyengének nem, ennek ellenére bukta lett a vége. Az akkori kapitány, Mario Menezes ezt még megúszta, 2012 novemberében viszont lapátra került, mert a vezetők úgy látták, muszáj váltaniuk ahhoz, hogy a vébé ne hozzon újabb földindulást kiváltó lebőgést.

Alig több mint fél év telt el azóta, hogy a 2002-ben világbajnoki címet szerző Luiz Felipe Scolari lett a kapitány, és Brazíliában fülig érnek a korábban sírásra álló szájak, mert a selecao végigpusztított a Konföderációs Kupa mezőnyén. Az öt meccs közül egyedül Uruguay ellen kellett rendesen megszenvedniük Neymaréknak, a másik négyen meggyőzően gyűrték maguk alá az ellenfelet, a spanyolok elleni döntőn pedig olyan fölényben játszottak, mintha nem a világbajnok, hanem a lelkes amatőrökből álló Tahiti állt volna a másik oldalon.

A döntőben fojtogató fölényben voltak a brazilokForrás: AFP/Nelson Almeida

Ez a brazil csapat most minden csapatrészben össze volt rakva: Júlio César az interes fénykorát idézte, a hátvédsorban Thiago Silva és David Luiz tanárian tüntette el az ellenfelek csatárait, a középpályán a Paulinho, Luiz Gustavo kettős tehermentesítette a cselkirályokat, elöl pedig Neymar és az idén a válogatottban elképesztően hatékonyan Fred elvarrta a szálakat.

Talán ez a mostani brazil csapat legnagyobb erőssége, hogy hihetetlenül egységesnek tűnik, a gólok után még a cserejátékosok is úgy ugráltak a kupacban, mintha ők is a pályán pörögnének. Nem véletlen, hogy a közönség, amely a június 2-i, Anglia ellen 2-2 után még kifütyülte a csapatot, a döntő után már azt énekelte, hogy a bajnokok visszatértek. Persze ne legyenek kétségeink, akik most ünnepeltek, azok elég csúnyákat fognak mondani, ha a csapat a jövő nyáron bepánikol az egyenes kieséses szakaszban, amikor igazán komoly tét lesz.

Neymarnak tényleg helye van a Barcában

Amióta Neymar aláírta a szerződését a Barcelonával, mindenki azt találgatja, mire lesz képes a brazil bajnokságot már bőven kinövő támadó. A szkeptikusok azt szajkózzák, hogy Európában a komolyabb védők megeszik majd a vékonydongájú brazilt, aki viszont ilyen szempontból jól jár a spanyol bajnoksággal, amelyben sokkal jobban érvényesül a technikás játék, és nincsenek olyan pokróc hátvédek, mint a Serie A-ban vagy Angliában.

Neymar a Konföderációs Kupán az ötből négy meccsen betalált, ráadásul szebbnél szebb gólokat szerzett: a torna tökéletes nyitánya volt, ahogy Japán ellen a 16-oson kívülről szétszaggatta a jobb felsőt, ezt követte a Mexikó elleni mutatós kapáslövés, majd bemutatkozott a világ talán két legjobb kapusának, Buffon mozdulni sem tudott a szenzációs szabadrúgására, majd a döntőben Casillasnak bikázta a szeme közé a labdát a rosszabbik, azaz a bal lábával.


Ami a gólok mellett még szembetűnő volt, hogy Neymar ezúttal nem erőltette a védőalázó cseleket, a felesleges flikk-flakkokat, sokat volt ugyan nála a labda, és a rá jellemző módon gyakran meg is lódult, de nem kezdett szólózni, inkább passzolt, ha volt jobb helyzetben lévő társ. Úgy vitte a válogatottat a hátán, hogy közben igazi csapatember volt, és ha a Barcelonánál is hasonló arcát mutatja majd, akkor megtalálhatja a közös hangot Lionel Messivel, aki mellől az évek során Zlatan Ibrahimovic és David Villa is kikopott (a spanyol csatár alighanem elhagyja Barcelonát ezen a nyáron).

Neymar sokat tett azért, hogy a kupával fotózkodhassonForrás: AFP/Vanderlei Almeida

Neymarral szemben az öt meccs során összesen harmincszor szabálytalankodtak, ami azt jelzi, hogy az ellenfelek nem bírták tartani a tempóját, bár az is igaz, ő az a játékos, akinek minimális kontaktus is elég, hogy boruljon. Ha a kamueséseket sikerülne kiiktatnia, az sokat dobna a népszerűségén, az ugyanis elvitathatatlan, hogy zseniális dolgokra képes.

Elfáradt a tiki-taka

Érdemes-e temetni egy csapatot, amely három év után először szenved vereséget tétmeccsen? A spanyol válogatott utoljára a 2010-es vébén első csoportmeccsén, a svájciak ellen kapott ki, azóta huszonnégy győzelmet és öt döntetlent ért el, egyfelől tehát felesleges károgni, hogy a brazilok elleni csúnya 0-3 egy korszak végét jelenti.


Másfelől viszont észrevehető, hogy sikerült meghackelni az évekig tökéletesnek tűnő spanyol rendszert, láthattuk már ezt a Bayern esetében is, amely szinte feltörölte a pályát a Barcával a BL-elődöntőben, és a brazilok most ugyanehhez a fegyverhez nyúltak. A spanyoloknak már az olaszok elleni elődöntőben is rezgett a léc, csak a hosszabbításra sikerült az olaszok fölé nőni, addig erősen ikszes volt a meccs, sőt az első félidőben jóval több helyzetük volt az azzurriknak.

Már akkor is feltűnő volt, hogy a tizenhatos környékén elfogyott a tudomány, a passzok és a lábak már nem pörögtek eléggé, de ezen nem is csodálkozunk, hiszen Xavinak és Iniestának ötven meccs már a háta mögött volt az idényben, a hosszabbítás elején látszott is az arcokon, hogy a francnak sem hiányzik ez az egész.

Iniestával együtt a spanyol válogatott is dobott egy hátastForrás: AFP/Nelson Almeida

Scolari okosan hasznot húzott a spanyolok fáradtságából, letámadást vezényelt a csapatának, ezzel megölte az ellenfél passzolgatós játékát, és Brazília gyakran már a spanyol térfélen labdát szerzett. A 2008-as és 2012-es Eb-döntőt, valamint a 2010-es vb-döntőt kapott gól nélkül behúzó spanyolok nem tudták kezelni a helyzetet, hogy nekik kéne irányítaniuk hátrányban, csak vergődtek a szorításban, és erőltették a korábban jól bevált, de most tökéletesen hatástalanított tiki-takát, nem volt B terv.

Mindent elmond a spanyolok játékáról, hogy a csereként beállt Jesús Navas - aki már az olaszok ellen is a legjobbjuk volt - két perc alatt többet tett a tizenegyes kiharcolásával, mint addig a többiek összesen, más kérdés, hogy Sergio Ramos még a kaput sem találta el, nem is értjük igazán, ki engedte őt oda a labdához.


Balotelli nélkül végük van az olaszoknak

Védekezni azt nagyon tudnak - ezt szoktuk hallani és olvasni, ha az olasz válogatott kerül szóba, pedig már rég nem csak erről szól a történet. Ráadásul a Konföderációs Kupán voltak komoly rövidzárlatok a védelemben, Mexikó ellen Barzagli, Japán ellen a De Sciglio, Buffon páros közösen hozott össze egy tizenegyest, a brazilok ellen benyelt négy gól pedig úgy is sok volt, hogy a későbbi győztestől kapták.

Az induláshoz képest jelentős változást hozott az elődöntő, amelyen az olaszok három védővel és megerősített középpályával álltak fel, és ezzel sokáig kioltották a spanyolok játékát, csak éppen elbaltázták a helyzeteket, a végén pedig jött a szinte szokásosnak mondható tizenegyesátok. A bronz azért is jó eredmény az olaszoktól, mert az utolsó két meccsen már nem játszott a legjobb csatáruk, Balotelli, aki annak ellenére, hogy néha tényleg őrültnek tűnik a pályán, folyamatosan leköti a védők figyelmét, és elég jó százalékban használja ki a helyzeteit.

Balotelli két góllal zárt a tornánForrás: AFP/Vincenzo Pinto

A mostani keretben nem volt olyan, aki tudta volna őt pótolni, Gilardino a Bolognában még jó, de nemzetközi szinten már súlytalan, El Shaarawy hónapok óta keresi az ősszel látott pazar formáját - ráadásul úgy tűnik, a Milan el akarja adni, ami nem használt a koncentráltságának -, Giaccherini és Giovinco pedig inkább a kiszolgálásban jók, egyikük sem az a gólokat szállító fajta.

Prandellinek tehát valamit ki kell találnia a csatársorban, és abban kell bíznia, hogy Pirlo és Buffon végig tudja majd játszani a vébét, mert a két régi motoros még mindig alappillére a csapatnak. Pirlo sérülése miatt hagyott ki meccseket a tornán, de amikor a pályán volt, hozta azt az intelligens és pengés játékot, ami miatt kihagyhatatlannak számít, Buffon pedig a bronzmeccsen állt a sereg élére, amikor a rendes játékidőben ziccereket védett, a büntetőpárbajban pedig három lövést is levadászott.


Fociban is kellenek a szerethető lúzerek

A torna tizenhat meccsén összesen hatvannyolc gól született, ami 4,25 gólos átlagnak felel meg, ezzel megdőlt az eddigi 3,5-es rekord, amely 2005 óta állt fenn. A sok gól egyrészt abból adódott, hogy a tét ellenére a Konföderációs Kupa nem ért fel a vébével, így a csapatok könnyebben felvállalták a támadójátékot a torna első felében, másrészt Tahiti részvétele nagyon megdobta a gólátlagot, hiszen a közönségkedvenc óceániaiak három meccsen összesen huszonnégy gólt kaptak.

A Konföderációs Kupán szerencsére a háttérben maradtak a játékvezetők, a videobíróra nem volt szükség, és alig emlékszünk vitatott jelenetre, bár az üzbég Irmatov valószínűleg nem kapott dicséretet, amiért előbb büntetőt ítélt, majd megadta Chiellini sípszó után esett gólját a brazil-olasz meccsen.

Bár a stadionokban nem volt mindig telt ház, a brazil szurkolók remek hangulatot varázsoltak, a tahiti játékosok például örök emlékként tekinthetnek majd vissza a tornára, hiszen a hőseik ellen játszhattak, és a közönség úgy biztatta őket, mint a saját kedvenceiket. Tahiti sokak számára komolytalanná tette a Konföderációs Kupát, pedig gondoljunk bele, ha helyettük Új-Zéland lett volna ott Brazíliában, mennyivel lett volna jobb?

Játszottak volna egy szoros meccset Nigériával és Uruguayjal, kikaptak volna simán a spanyoloktól, és egy hét múlva senki nem emlékezne rájuk. Tahiti viszont nemcsak a brazil szurkolók szívét nyerte el, a közösségi oldalakon rajongótáborok alakultak, ők lettek a foci Moussambanijai.