Vágólapra másolva!

Úgy jöttek edzésre, hogy alig tudták kinyitni a szemüket

Szegeden még mindig nem nyugodtak meg a kedélyek az elbukott NB II-es osztályozó után, és Laczkó János korábbi csapatkapitány szerint a probléma abból adódott, hogy a játékosok egy része nem folytatott sportszerű életmódot.

A Szeged kedvező helyzetből bukta el az NB II-es osztályozót, a Kisvárda ellen idegenben elért 1-1 után hazai pályán úgy kapott ki 3-0-ra, hogy két játékost is kiállítottak. Gálhidi György, a Szeged edzője a meccs után azt mondta, hogy pár játékos három félidő alatt tönkretette a féléves munkájukat, de a csapat védője, Laczkó János szerint a problémák mélyebben gyökereztek.

"Az öltözőben akadtak olyan játékosok, akik nem sportszerű életmódot folytattak. Ez talán nem is probléma, ha a teljesítményükkel nincs gond, vagy a csapat jól szerepel. Amíg csapatkapitány voltam, addig tudtam kezelni ezeket a játékosokat. Aztán kikerült a kezemből ez a fajta hatalom, és kialakult egy olyan csoport, amely akkor teljesített, amikor kellett a pénz. Ez a pénz nem kenyérre, albérletre kellett, mert ezeket a klub állta, hanem szórakozásra, az éjszakai életre.

Az utóbbi egy év eredményeit nagyban befolyásolta, hogy a vezetőedzők mindezt tudták, ám nem tettek semmit. A Kisvárda elleni kiesés nem egy hét, hanem az elmúlt fél, egy év sorozatos játékos kihágásainak, figyelmetlenségeinek, a labdarúgók álprofi szemléletének a következménye. Néhányan eljöttek a reggeli edzésre úgy, hogy alig tudták kinyitni a szemüket – eljátszották, hogy profik. Nem is tudtak felnőni a feladathoz" - nyilatkozta a válogatott védő Laczkó Zsolt testvére a Délmagyar honlapján.

A Szeged anyagi okok miatt Gyulára költözik, Laczkó azonban szeretne a város közelében maradni, és elkezdeni az edzői pályafutását.