Vágólapra másolva!
Kilencről 13 hónapra súlyosbították Leonardónak, a francia futballbajnok Paris Saint-Germain sportigazgatójának az eltiltását, amelyet játékvezető inzultálása miatt kapott.

A klub fellebbezett a májusi ítélet ellen, mire a francia szövetség csütörtökön közölte, hogy további négy hónappal, 2014. június 30-ig kitolja a brazil szakember büntetését.

A televíziós felvételek szerint Leonardo a Valenciennes ellen május 5-én 1-1-re végződött mérkőzés után, az öltözőfolyosón vállal erősen meglökte Alexandre Castrót.

A PSG a 2013-14-es szezonra vonatkozó, felfüggesztett hárompontos levonást is kapott.

A játékosként 1994-ben világbajnok sportigazgatónak novemberben már volt kétmeccses eltiltása, akkor azért, mert kemény szavakkal bírálta egy másik bíró ténykedését.