Vágólapra másolva!
Jó bulinak és a futball népszerűsítését szolgáló gálaműsornak tűnt, az Egyesült Államokban mégis botrányba fulladt Lionel Messi kezdeményezése. A Messi barátai - Világválogatott gálasorozat kaliforniai mérkőzésére hiába adtak el a szervezők 45 ezer jegyet, a kezdősípszó előtt 26 órával kiderült, az összecsapás elmarad. Lehet azért, mert az argentint vérig sértették a perui mérkőzésen.

Hány Messi egy magyar megszorítás?

A kedd este még Peruban fellépő két csapat egy 13 gólos meccset varázsolt (Messiék 8-5-re nyertek), azonban onnan már nem utazott el egy futballista sem Kaliforniába.

Perui lapértesülések szerint elképzelhető, hogy a háttérben a limai mérkőzést megzavaró közjáték áll. A mérkőzés második félidejében a Messi csapatát irányító Fabio Capello jelezte, túl zsúfolt a kispad, és a helyi rendfenntartókkal elzavarta onnan Messi testvéreit, Neymar édesapját, illetve a kolumbiai Mario Yepes gyermekeit. A családtagok ráadásul nem foglalhattak helyet máshol sem, el kellett hagyniuk a stadiont.

Amikor az argentin erről értesült, a 60. percben lecseréltette magát, dühösen levonult a pályáról, és zuhanyozás nélkül elhagyva a stadiont egyenesen a szállodájába sietett.

Hogy ennek köze van-e a Los Angeles-i halasztáshoz, nem tudni pontosan, minden esetre a kaliforniaiak alaposan felháborodtak, amikor 26 órával a mérkőzés kezdete előtt kiderült, a július 3-i esemény elmarad.

"Órákon át próbáltuk győzködni Messi menedzsmentjét, hogy tegyenek eleget a szerződésüknek, és a megállapodás értelmében utazzanak el Los Angelesbe, nem tették meg. Egyértelmű, hogy ezek az emberek nem tisztelik se a rajongókat, se a piacot" - jelentette ki a kaliforniai esemény egyik fő támogatója, az El Padrino Spirits vezetője, Todd Graham. "Úgy érezzük, hogy ez egy otromba kísérlet volt arra, hogy becsapják az amerikai állampolgárokat, illetve az esemény mögé felsorakozó szponzorokat."

Messi saját Facebook-oldalán reagált: "Csalódott vagyok, mert én ott akartam lenni Los Angelesben. Köszönöm azoknak, akik segítettek volna, hogy játsszunk a Los Angeles Memorial Coliseumban."

A következő mérkőzésre július 6-án, Chicagóban kerülne sor, az esemény menedzsere, Ada Linares optimistán nyilatkozott. "A Los Angelesben történteket sajnáljuk, de azzal nem tudunk mit tenni. Tegnap beszéltem Messivel, nagyon izgatott, hogy Chicagóba jöhet, pénteken érkezik."

Linares elmondta, 25 ezer jegyet elővételben eladtak már, de váratóan 30-35 ezer szurkoló látogat ki az 1994-es futballvébé egyik helyszíneként is szolgált Soldier Fieldre.