Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség a múlt héten úgy határozott, azon klubokat támogatja a központi bevételekből jobban, amelyek hazai nevelésű játékosokat szerepeltetnek a tétmérkőzéseiken. A nyilvánosságra hozott elemzésből kiderül, hogy már megyei szinten is rengeteg külföldi szerepel.

Az Mlsz.hu szerint a szövetség 2013 tavaszi versenyrendszerében 156 666 játékos kapott versenyengedélyt, közülük 920 futballista volt külföldi. Az OTP Bank Ligában 194 (ebből 191 profi és 3 amatőr), az NB II-ben 125 (102 profi, 23 amatőr), míg az NB III-ban 108 külföldi szerepelt.

Ami még meglepőbb, a megyei I. osztályban 109, a megyei másodosztályban 110, a megyei III. és IV. osztályban és az U21-es bajnokságban 63 légiós volt.

Ezen kívül az 1994. január 1. és 2001. december 31. között születettek között 167 külföldi akadt.

Az NB I-ben csak a Paks és a Haladás nem alkalmazott külföldieket, ugyanakkor a Győri ETO-ban 22, a Bp. Honvédben 24 légiós volt. Az NB II-ben a Vasas és a Békéscsaba volt a rekorder 13-13 külföldi játékossal, alig marad el e kettő mögött a Putnok, a ZTE (12-12) és a Szigentszentmiklós (11).

Az NB III-ban 38 sportszervezet kapott külföldi állampolgárságú játékosa számára versenyengedélyt. Közülük egynél, a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Nagyszekeresi Unió SE-nél haladja meg a tízet a légiósok száma.