Vágólapra másolva!
Az MTK hazai pályán 3-0-ra nyert az újonc Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának szombati játéknapján.

OTP Bank Liga, 1. forduló:
MTK - Mezőkövesd 3-0 (0-0)
Hidegkuti-stadion, 1500 néző
v.: Becséri
MTK: Groppioni - Nagy, Vukmir, Kálnoki Kis, Fejes - Poór, Pölöskei, Kanta, Vass (Ladányi, 62.) - Horváth P. (Varga Sz., 87.), Pál A. (Bese, a szünetben)
Mezőkövesd: Szántai - Búrány, Szalai, Hegedűs D., Éles - Dobos (Olasz D., 76.), Farkas B., Melczer (Sigér, 76.), Bognár I. - Menougong (Bogdány, 82.), Balajti
gól: Pölöskei (51.), Ladányi (79.), Varga Sz. (88.)
sárga lap: Fejes (40.), Kanta (55.) illetve Dobos (49.), Bogdány (90.)

Jól kezdett a vendég Mezőkövesd, ám az MTK hamar átvette az irányítást, és az első félidő hátralévő részében komolyabb helyzeteket is kialakított.

A fordulást követően az 50. percben Pölöskei jól eltalált, 25 méterről megeresztett lövésével meg is szerezték a vezetést a kék-fehérek. A kapott góltól megélénkültek a vendégek és többször is veszélyeztettek, ám nem sikerült bevenniük a kaput.

A hajrá aztán ismét a hazaiaké volt: a 79. percben Ladányi közvetlen közelről a kapuba kotorta a labdát, a 88.-ban pedig a korábban becserélt Varga állította be a 3-0-s végeredményt.

A Mezőkövesd így pont nélkül maradt történetének első élvonalbeli mérkőzésén.