Vágólapra másolva!
A Ferencvárosi Torna Club elnöksége szerint a hétvégi FTC-MTK labdarúgó-mérkőzésen politikai provokáció történt, amellyel a nézők egy maroknyi csoportja megsértette a Ferencvárosi Torna Club 114 éves szellemiségét, és minden jóérzésű szurkolót. A testület rendkívüli ülése után kiadott kommünikében az elnökség sajnálatát fejezte ki mindazoknak, akikben megütközést keltett a televíziós közvetítésben is látható, a rendezvényre engedély nélkül behozott kiírás.

A közleményben az FTC egyesületének az elnöksége kijelenti, hogy a történtek mélyen ellentétesek a klub "Erkölcs, Erő, Egyetértés" hármas jelszavával, "hiszen a Ferencváros minden időben együtt érzett az üldözöttekkel".

Az egyesület elnöksége hangsúlyozza, hogy az elnökség azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben, és kinyilvánította, hogy az FTC minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja a Magyar Labdarúgó Szövetséget a provokációban résztvevők azonosítása érdekében, "hisz ezért indítottunk elsőként és egyedüliként a magyar sportklubok közül kampányt a kirekesztés ellen".

A kommünikében olvasható, hogy a klub a küzdelmet azóta sem adta fel, és törekvéseit az idei évben a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díjjal tüntette ki. Az elnökség arra is kitér, hogy emellett a Fradi fontos részt vállalt az MLSZ által indított hasonló kezdeményezésben is, amelyet népszerűsített minden rendelkezésre álló felületén.

Az FTC elnöksége utasítja a labdarúgó-szakosztály vezetőit, hogy a szurkolói kártyák rendszerét, "melyet eddig egyedül a Fradi épített ki a magyar futballklubok közül", fejlessze tovább, hogy a jövőben minden hasonló provokációban részt vevő személyt a lehető leghamarabb azonosítani lehessen a pályákon. Hitük szerint a sport egyik fő célja, hogy örömöt és sikerélményt nyújtson az embereknek, példaképeket állítson eléjük, és nem adhat teret a kirekesztésnek és a megbélyegzésnek, amelyek nemcsak az FTC, hanem az egyetemes magyar sport számára is rendkívül károsak - zárul a szöveg.

A szombati mérkőzésen a ferencvárosi szurkolók egy csoportja "In memoriam Csatáry László" feliratot feszített ki. Az MLSZ vasárnap azt közölte, hogy a fegyelmi bizottsága foglalkozik a televíziós közvetítésben is látható esettel. Az esetet elítélte a Magyar Antifasiszta Liga (MAL), a Demokratikus Koalíció (DK), a Raoul Wallenberg Egyesület, az MSZP és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is.

Életének 99. évében, augusztus 10-én hunyt el a Magyarországon és Szlovákiában is háborús bűntettekkel vádolt Csatáry László. A Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett miatt benyújtott vádirata szerint Csatáry László 1944-ben szándékosan segítette a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzását és törvénytelen kivégzését. A kassai kerületi bíróság idén márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a szlovákiai város népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet; haláláig a bíróság azt vizsgálta, melyik országban kell letöltenie büntetését.